A női sorozatgyilkos, aki saját gyermekeit ölte meg

Andrea Yates esete azért is hátborzongató, mert rendkívül kevés a sorozatgyilkosok között a női elkövető. Közülük talán Aileen Wuornos esete a legismertebb, aki autós prostituáltként dolgozott, és hét olyan kuncsaftját ölte meg, aki beszámolója szerint erőszakoskodni próbált vele.

A nők sorában, akik több ember erőszakos haláláért is felelősek, kiemelt helyet foglal el az a néhány anya, aki saját gyermekét gyilkolta meg, hiszen ez a tett minden természetes emberi és női ösztönnel szembefordul.

Andrea Yates öt gyermekét fojtotta vízbe az alatt a hatvan perc alatt, amíg férje elment munkába, és anyósa még nem érkezett meg az unokáihoz.

Hogyan történhetett ez meg?

Az esettel azért fontos foglalkozni, mert a háttérben egy kevéssé ismert betegség, a gyermekágyi depresszió, vagy inkább gyermekágyas pszichózis áll. Nem elég addig jutni, hogy csak egy tébolyodott emberi elme képes ilyen tettre.

Andrea Yates mentális állapota szülésről szülésre egyre romlott, melynek tünetei láthatóak, érzékelhetőek voltak. A házaspár harmadik gyerekének születése után Andrea komoly orvosi segítségre szorult, erős hangulatjavító gyógyszereket szedett, többször is kórházi kezelés alatt állt. A következő terhességei során a magzatokra való tekintettel a gyógyszereit nem szedte, állapota tovább romlott, annyira, hogy orvosa kifejezetten kijelentette: nem szülhet több gyereket.

Az ötödik szülés után Andrea idegrendszere teljesen felmondta a szolgálatot, csak arra várt, hogy egyedül maradjon a kicsikkel, és véget vessen mindannak a helyzetnek, ami zavart elméje szerint a szenvedéseit okozta.

Egy gyermekeit vízbe fojtó anya története elborzasztó. Lehetséges, hogy nincs számára semmi mentség, azonban azért érdemes az események sorrendjét megvizsgálni, hogy ha mentséget nem is, de magyarázatokat kapjunk. Mert Andrea Yates-nek is vezetett egy lelki útja a tett elkövetésének napjáig, és ezen az úton mások is felbukkantak mellette. Andrea útja az elszigeteltség állomásain keresztül vezet a semmibe.

A brutális tett mögött összetett indokok húzódtak

Az ügy a bírósági tárgyalás egy éve alatt példátlan társadalmi vitát váltott ki Texasban, melyben a halálbüntetés ellenzői és pártolói, a feminista szervezetek, az orvosi hatóságok és a szociális szolgáltatók egyaránt hallatták a hangjukat.

A látszólag egyértelműen brutális, sőt bestiális tett mögött összetett indokok húzódnak, amik arra utalnak, hogy nem egyedül az anya követett el bűnt vagy mulasztást.

Andrea súlyos szülés utáni depresszióban (és pszichózisban) szenvedett, harmadik gyermekének születése után kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni, többször esett át elektrosokk kezelésen, gyógyszeres kezelésre szorult.

Meg volt győződve róla, hogy a Sátán befészkelte magát a gondolatai közé, hogy ő maga veszélyt jelent a gyermekeire, és hogy csak a halálukon keresztül menekülhetnek meg tőle és a bűntől.

A gyilkos anya életútja

Andrea Yates 1964-ben született Texasban, egy négy gyermekes család legkisebb utódja. Anyja, Jutta Németországból menekült az Egyesült Államokba, édesapja ír bevándorlók gyermekeként jött világra.

A fiatal Andrea már kamaszéveiben bulímiás és depressziós epizódoktól szenvedett, öngyilkossági gondolatokkal küzdött. Ennek ellenére fiatal lányként igyekezett aktív közösségi ember lenni, élénk szabadidős elfoglaltságai voltak, és diplomás ápolónőként végzett a texasi egyetemen. Itt is vállalta első állását az egyetem Rákkutató Központjában. Úszott, kocogott, és barátnőivel is gyakran találkozott.

Russel Yates-szel, a NASA mérnökével rövid udvarlás után 1993-ban házasodtak össze, és az volt a közös szándékuk, hogy annyi gyermeket neveljenek föl, amennyivel Isten megajándékozza őket. A vallási rajongás és annak árnyéka, a sátántól való félelem végigkíséri Andrea életét, zavart elméjében később a sátán hatalma a gyermeki engedetlenség képében jelent meg.

Az édesapa ekkor egy karizmatikus fellépésű helyi prédikátor tanítványa volt, és Andrea is csatlakozott a túlzó, szélsőséges eszméikhez. Azonban pszichotikus háttérrel a vallás némely eleme a valóságtól való eltávolodás eszközeként szolgálhat.

A történet megértéséhez az is fontos adalék, hogy a hit erőszakos terjesztése, rossz kezekbe jutása komoly mentális fegyver egy sérülékeny lélek ellen.

A lelkész azt prédikálta, hogy a nők sanyarú sorsa Éva bűnéből ered, hogy a méltatlan anyák a pokolra jutnak, maguk is rossz gyerekeket nevelnek, akik szintén a gyehennára fognak kerülni.

A házaspár esküvő után egy négyszobás lakásba költözött, azonban az idillikus életnek hamar vége szakadt, amikor Russel – Rusty – első gyermekük születése után elfogadott egy floridai állásajánlatot. A kis család ezután egy szűk lakókocsiba költözött, és a sorra születő fiúk, Noah, John Samuel és Paul Abraham is ilyen körülmények között kezdte az életét.

A nő súlyos depresszióba esett, 1999-ben öngyilkosságot kísérelt meg és kórházba került. A kórházi kezelés után pár héttel kést tartott a saját torkához, és férjéhez könyörgött: engedje meghalni.

Az ezt követő második kórházi kezelés után erős gyógyszereket kapott, állapota javulni kezdett, és Houstonban végre vettek egy kis házat, ahol nyugodt életkörülményeket sikerült teremteni. Ez megoldás lehetett volna a három gyermekes család számára.

Azonban a férfi unszolására úgy döntöttek, hogy a gyerekeiket otthon tanítják, ami egyre inkább elszigeteltebbé tette a mentálisan amúgy is labilis nőt.

A nő orvosa előre látta a bajt

Andrea orvosa óva intette a családot a további gyerekvállalástól. Ám a férfi nem engedett dinasztikus elképzeléséből, a nő a következő terhességek alatt kétszer is leállt a gyógyszerek szedésével. 2000 novemberében az ötödik gyermek is megszületett, egy Mary nevű kislány.

Miután abban az évben Andrea édesapja meghalt, teljes összeomlás következett be Andrea mentális állapotában, gyógyszereit elhagyta, nem volt hajlandó szoptatni, és önsértő magatartást vett fel. A vallási téboly elhatalmasodott rajta, minden gyermeki engedetlenségben az Istennek való ellenszegülést vélte felfedezni.

A néhány napos kórházi kezelésből hazaérve ugyanabban a helyzetben találta magát, mint amiben összeomlott: magányosan és elszigetelve, feladatokkal körülvéve. Ebben az időben már egyszer megtöltötte a kádat vízzel, de férje a pszichiáternek azt mondta, hogy az asszony saját magát akarta vízbe fojtani. Ekkor már évek óta felhagyott a hobbijaival, nem járt se úszni, se kocogni, alig voltak kapcsolatai.

Andrea Yates ekkorra a sok gyermekes, nem dolgozó, önálló keresettel nem rendelkező, elszigetelt nő minden tünetét hordozta és mutatta.

A körülmények bántalmazásra is utalnak, hiszen annak nemcsak fizikai agresszió lehet az egyetlen eszköze.

Egy olyan nőről szól a történet, aki mentálisan egyértelműen alkalmatlan volt egy többgyerekes család ellátásával járó stressz viselésére, ám mégis egyre növekvő számú gyereksereget kellett ellátnia.

Az utolsó napokban azt észlelte, hogy kamerákkal figyelik, és a tévében szereplők hozzá és a gyerekeihez beszélnek, kinevetik. A hallucinációiról beszélt a férjének is, de ő nem mondta el a nő orvosának a valóságtól való eltávolodás, sőt szembefordulás tüneteit.

A tragédia napja

Két nap múlva a nő megtöltötte a kádat vízzel, és elsőként a három legfiatalabb fiát fojtotta vízbe, majd a testüket befektette a szülői ágyba és betakarta őket. Ezután a féléves Maryt fojtotta vízbe, a teste ott lebegett a kádban, amikor a 7 éves Noah bement a fürdőszobába, és megkérdezte az anyját, hogy mi történik a kishúgával.

A kisfiú igyekezett elmenekülni, de Andrea utolérte, és miközben a gyerek sikoltozott és védekezett, Andrea a vízbe fojtotta őt is. Noah kétségbeesetten küzdött, kétszer sikerült levegőt kapnia, de végül az anyja addig tartotta a víz alatt, amíg meg nem fulladt. A fiút a kádban hagyta, Maryt pedig az ágyához vitte és a testvére karjaiba fektette.

A legidősebb fiú testének a kádban hagyása kérdés elé állította a pszichiátereket 

Talán Noah szófogadatlansága indította be az eseménysorozatot? Mi futhatott végig ennek a nőnek az elméjében? Miért nem kért segítséget? Miért nem futott el? Büntetni akarta az apát? Az érzéketlen világot?

Csendes külvárosi ház Houston délkeleti részén, a Clear Lake negyedben. Pasztell színű, karbantartott házak, csinos pázsittal a homlokzatok előtt, akár a nagy Amerikai Álomban… A 942-es számú ház egy spanyol stílusban épült hacienda, a zöld füvön kosárlabda hever, a ház előtti lépcsőn kiskutya játszik...

2001 június 20-án reggel ez a bizonyos a kutya egy bezárt szobában nyüszített, amikor megérkezett a rendőrség. Benn a házban Andrea karjáról, hajáról és ruhájáról még csöpögött a víz. 

„Megtettem – mondta -, bántottam őket”. Az emeleti hálószoba hitvesi ágyán négy gyermek feküdt betakarva, kezük imára kulcsolva. Az ötödik, hét éves fiú teste még mindig a kádban ázott.

Az ítélet

Andrea Yates-t először élete végéig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíróság, végül az ítéletet elmegyógyintézeti elzárásra változtatták. 2012-ben benyújtott egy kérelmet, melyben kérte, hogy a kórházon kívül gyónhasson és áldozhasson, de visszautasították az indítványt. 2014-ben azt kérte, hogy kirándulni mehessen a többi beteggel, de ezt sem engedélyezték.

Hány anya harcol a gyermekágyas depresszióval, küzd a helyzetével, tüneteivel, gondolataival akár a környezetünkben is? Segít-e rajtuk, ha azt képviseljük, hogy egy anyának egyszerűen szeretnie kell a gyerekeit, hogy nem élheti meg stresszforrásként az anyaságot, nem gyárthat tüneteket, hanem boldogságban kell úsznia? Mennyire engedhetjük meg magunknak, hogy ezeket a nőket elítéljük, magukra hagyjuk a feladattal? Ezek súlyos kérdések.

Andrea Yates életét az Élet a bűn után című dokumentumfilm, a Baby blues című film, és részben a Viharsziget című film is feldolgozta. Gyermekei nevével és nevében ma szülés utáni depressziósokért dolgozó alapítvány működik.
 

Indexkép: TODAY / Youtube