SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pély Barna és Szabó Mariann énekel Petiért

Családinet [cikkei] - 2011-01-10
A Hajrá Peti! Alapítvány 19 ismert, és kitűnő énekest kért fel arra, hogy énekeljék el együtt a Váltsd valóra című dalt. Az együtténeklés célja, hogy felhívják a figyelmet Varga Petire és sorstársaira. A példátlan összefogást mi sem jellemzi jobban, hogy az X-Faktor és a Megasztár szereplői is vállalták a közös vokálozást. A számhoz hamarosan elkészül egy klip is.

galambos_dorinaPeti kétévesen, 2006. december 2-án vacsora közben félrenyelt, rövid idő alatt leállt a légzése és a keringése. A gyorsan kiérkező mentőknek sikerült újjáéleszteniük a kisfiút, ám hamarosan kiderült: Peti megvakult, végtagjai lebénultak. Hetekig kizárólag orrszondán keresztül lehetett táplálni, légzésének biztosításához gégekanül beültetése vált szükségessé. Peti komoly javulását csakis költséges külföldi kezelésekkel lehetett elérni. Akkor a család barátai létrehozták a Hajrá Peti! Alapítványt, és a befolyt pénzekből kiutaztatták Petit Kínába a kezelésekre. A kisfiú állapota rohamosan javult, visszanyerte látását, már orrán veszi a levegőt, beszélni, járni ugyanakkor még nem tud. Az alapítvány jelenleg több, hasonló sorsú gyermek gyógyíttatását segíti. A közhasznú szervezet számos jótékonysági akciót, koncertet szervezett. Most 19 ismert énekest állított az ügy mellé, hogy közösen elénekeljenek egy dalt, és ezzel felhívják a figyelmet a segítségre szoruló gyermekekre. A produkcióban részt vesz Schodeinde Dorka (X-Faktor), Szabó Mariann (X-Faktor), Mező Misi (Magna Cum Laude), Bartók Eszter, Pély Barna, Galambos Dorina, Szolnoki Péter, Gerendás Péter, Váczi Eszter, Nagy Laci (Gitano), Veress Mónika (Babos Project, Nika), Kolipka Évi, Pripojszki Mátyás, Kovács Gréta (Soho Music Band), Kállai-Kiss Zsófia (X-Faktor), Petrik György (Mr. PapaGiorgio), Nagy Adrienn és Hajdu Klára.

csoportkep_hajra_peti

somlo_tamasA dalhoz - melynek zenéjét Galambos Dorina és Nánási Péter, szövegét Petrik György írta - klip készül, a felvételeket január 4-én vették fel a Pannónia Stúdióban, ahol az énekesek mind megjelentek.
- Ismerősök útján értesültem Petiről, és nagyon tetszett az ötlet, hogy énekeljünk közösen egy dalt - mondta Pély Barna. - Jelenlétemmel én is szeretnék segíteni abban, hogy felhívjuk a figyelmet az agykárosodott gyerekek megsegítésére.


- Jó ügynek tartom, ezért vállaltam a közös produkciót - magyarázta Szabó Mariann, az X-Faktor döntőse. - Ráadásul egy jó társaságban, példaképeimmel, köztük Szolnoki Péterrel, Roy-jal, Bartók Esztivel és Somló Tamással énekelhettem.

Tovább információ: www.hajrapeti.com, www.hajrapetialapitvany.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja