SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tengerre magyar!

Hidegh Sándor [cikkei] - 2010-06-11
A fenti, szállóigévé vált mondat elhangzásakor senki sem gondolta, hogy ez egyszer bekövetkezik és nem az Adriánál, hanem kis hazánkban olyan szinten, hogy a térképre bökve nem igen találunk olyan helyet, ahol ne lenne valami baj a vízzel! ha így folytatódik nemsokára meglehet indítani a Budapest-Miskolc közötti hajójáratot.

Hivatalosan 8 megyében él a legmagasabb szintű árvízvédelmi fokozat!
Ennek ellenére a fél országot fenyegeti, vagy már el is öntötte az árvíz, pedig emberek ezrei küzdenek éjjel-nappal az áradó víz megfékezésével.

A legnagyobb baj Észak Magyarországon van, nincs olyan fityfirity kis patak, ami ne lenne megáradva, folyóinkról nem is beszélve.
Nap, mint nap értesülhetünk a médiából, hogy melyik falut, várost öntötte el a víz, hol mennyi ház dőlt össze, és csak Borsod megyében cca:4000 embert kellett kitelepíteni, szemük előtt látván egy élet munkáját percek alatt romba dőlni. A sok kétségbeesett ember a mélyszegénység határán még nem is gondolhatott biztosításra. (Nem beszélve arról, hogy a legtöbb biztosító nem is köt biztosítást árvízre).

A katasztrófavédőktől, a rendőrségen, tűzoltóságon keresztül a rabokon át a honvédségig mindenki sokszor erején felüli küzdelmet vív a természet csapásai,ellen, nem is beszélve a helybéliekről (napokig étlen szomjan, mert az ellátmányt elfelejtették utánuk küldeni). Ha az ott lakók a semmiből varázsolva nem adnának enni, inni a holtfáradt embereknek, nem is tudom, hogy mi lenne velük.
Nem szabad elfelejteni a gátakon küzdő lakosokat és a - hála istennek - egyre bővülő önkéntesek sorát.
Ilyenkor látszik a Magyar ember segítőkézsége, párt és vallási különbségre való tekintet nélkül, ami segítséget lehet, mind anyagiakban, mind természetben szállítják az árvíz súlytotta területekre.


Nem szabad megfeledkezni a cégek, valamint a magánemberek segítségéről, amely a párszáz Ft-os telefonhívástól a milliós nagyságrendig terjed (pláne, ha a kormány megszavazza az adományok ÁFA mentességét)

Egyszer minden árvíz elmúlik, ilyenkor kell figyelembe venni az egészségügyi szabályok betartását. A sok szemét, fertőzött vizek, állattetemek (pláne, ha ilyen gyorsan melegszik) gócpontjai a különböző fertőzéseknek, a vérhastól kezdve a hastífuszon át a kitudja még milyen nyavalyákig!
A helybéli katasztrófavédő szervek, egészségügyi szolgálatok idejében értesítik a lakosságot, hogy milyen módon  küzdhetnek a fertőzések ellen  és ehhez minden segítséget (tisztítószer, fertőtlenítőszerek, védőoltások) megadnak a helybélieknek.


Itt is kérem azokat akik valamilyen módon tudják, segítsék embertársaikat!
Mert ne felejtsék a régi mondást, hogy ”aki szívből ad az kétszer ad”.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja