SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Korunk egyik népbetegsége a lúdtalp

Családinet [cikkei] - 2012-03-29
A lúdtalp szó hallatán általában egy gyermekkorban előforduló betegség jut először eszünkbe. A talp hosszanti irányú boltozatának megsüllyedése azonban nemcsak a legkisebbeket érinti, bármely életkorban kialakulhat. Akár felnőttként is szembesülhetünk azzal, hogy a térdben vagy az Achilles-ínban érzett fájdalmat lúdtalp okozza.

Genetikai adottságaink is felelősek érte, de megfelelő odafigyeléssel mi is sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a betegség kialakulását. A lúdtalp megelőzéséről, felismeréséről és megfelelő kezeléséről Dr. Lajos Éva, a Budai Egészségközpont ortopéd szakorvosa ad bővebb tájékoztatást.

„Lábaink meghálálják, ha mindig megfelelő cipőt viselünk. Fontos, hogy a lábbeli stabilan tartsa a bokát, ideális esetben legfeljebb 3-4 centiméteres sarka legyen, és ne legyen túl kivágott az eleje, ami a lábujjak terhelését növelné. Mindig tartsuk szem előtt, hogy egy rosszul megválasztott cipő miatt megváltozhat a lábak terhelésének eloszlása” - hangsúlyozta Dr. Lajos Éva doktornő. Majd hozzátette: „Sportolás, különösen futás közben a jó cipő mellett a talajválasztás sem utolsó szempont. A kemény betonfelület például olyannyira igénybe veheti a láb kisízületeit, a lábizomzatot, hogy azok elgyengüléséhez, sőt a láb deformálódásához vezethet. Ezeken túl, hirtelen súlygyarapodás vagy tartós, ágyhoz kötött betegség után is érdemes a lábunk változásait figyelni.”

Mikor kell lúdtalpra gyanakodni? Fáradékonyság, éjszakai lábgörcs, derék-, térd- és lábszárfájdalom, nyilallás az Achilles-ínban, vagy a felkeléskor talpban érzett fájdalom mind a lúdtalp tünetei lehetnek. A talpi felszínen bőrkeményedés megjelenése, a láb jellegzetes deformálódása súlyos esetben pedig a fizikai teljesítőképesség romlását is okozhatja. A betegség legtöbbször látható elváltozásokkal is jár: lesüllyed a boka, illetve egy egyszerű „vizes talp tesztnél” teli talp látszódik a lenyomaton.


A diagnózis felállítása után a kezelésnek több lehetséges módja van a deformitás mértékétől függően. Amennyiben szükséges, egy speciális talpbetétet javasol az orvos, amit akár személyre szabott gyógytorna egészíthet ki. Előrehaladott esetben ortopéd cipő használata, külső rögzítő alkalmazása vagy rekonstrukciós műtét is szóba jöhet. Mindezek mellett érdemes, évszaktól függően minél többet természetes talajon mezítláb járni.

„Ma a lúdtalp népbetegségnek számít. Gyakori az eladók, pincérek között, hiszen egész nap folyamatos terhelésnek van kitéve a lábuk, de az ülő munkát végző irodai dolgozóknál sem ritka betegség. 2010-ben a második leggyakoribb menedzserbetegség volt a Budai Egészségközpont ügyfelei között, a menedzserek mintegy 38 százalékánál állapítottunk meg lúdtalpat. Az elváltozás egy egyszerű vizsgálattal kimutatható, ezért aki a tüneteket észleli, mindenképp forduljon ortopéd szakorvoshoz” - javasolta a doktornő.

Forrás: www.morpho.hu
Fotó: Pinu'u: Fußabdruck

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja