SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ajándékozzunk jelenlétet

Knolmár Marica [cikkei] - 2010-12-08
Talán, így Karácsony előtt, még jobban figyelünk egymásra, a magunk és közös dolgainkon elgondolkozva megengedőbbek, türelmesebbek vagyunk a teendőinkkel és a környezetünkben élőkkel is. És ha nem?!

Hiszen a másik oldalon több ilyenkor a feszültség, a stressz. Így aztán a veszekedés, a gyorsabban odamondás, az igazunk bizonygatása, az ingerültség kapnak hangsúlyt. Éppen ezért most, az év vége felé, a felgyorsult idővel és a tornyozódó feladatokkal, a rengeteg teendővel  együtt elengedhetetlenül szükséges, hogy levegőhöz és időhöz jussunk! No, de hogyan? Mit tegyünk, ha szeretnénk megcsinálni, de már nem fér bele a keretbe, szeretnénk megvenni, de nincsen rá pénz, szeretnénk találkozni, de már nincsen rá idő és elfáradtunk, felpörögtünk?

turiyam

Mindig van lehetőségünk egy kicsit megállni. Tegyük most is ezt. Álljunk meg egy légvételnyi idő erejéig és figyeljünk a légzésünkre. Figyeljük meg, ahogy ki- és beáramlik a levegő az orrunkon keresztül. Tudatosítsuk, hogy több ez egy gépies légzésnél és nem csupán levegőt lélegzünk be, nem csak gázcsere történik bennünk. Lássunk más szemmel és legyünk tudatában annak, hogy amikor lélegzünk, a minden lényt éltető, tápláló energiát vesszük magunkhoz. Belégzésre kapunk és kilégzésre adunk. Mélyen lélegezzünk ki és engedjük ellazulni a vállunkat. Maradjunk kapcsolatban a külső történésekkel és tartsuk a figyelmünket a belső világunkon. Őrizzük meg e kettős figyelmet és így, jelenlévőbben minden tevékenységünk letisztultabbá válik. Megnyugszunk, ellazulunk, látásunk élesedik, józanságunk, összeszedettségünk kerül előtérbe. Mindezzel együtt pedig már nem a játszmák, nem a gépiesség kap hangsúlyt életünkben, hanem az ellentétek egyensúlya: a szeretet.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Knolmár Marica  www.turiyam.com
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja