SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Gyógyszerek a megfelelő időben

Családinet [cikkei] - 2007-04-25
A jól megválasztott időpontban bevett gyógyszerek sokkal hatékonyabban képesek kifejteni hatásukat, olvasható egy friss kutatásról szóló közleményben. Az asztmától, allergiától szenvedők számára a tavaszi időszakban ennek különösen fontos jelentősége lehet.

Sokat hallottunk már arról, hogy testünk meghatározott ritmus szerint működik. Megfigyelhetjük például, hogy a nap bizonyos időszakaiban sokkal éberebbek vagyunk, aktivitásunk fokozódik, míg máskor még a legegyszerűbb feladat végrehajtása is nehezünkre esik. Richard Martin, a National Jewish Medical and Research Center kutatóorvosa is ezen elv alapján dolgozta ki a gyógyszerek beszedésének legmegfelelőbb időpontjait.

Állítása szerint a szénanáthás tünetek –szemkönnyezés, viszketés, tüsszögés, orrfolyás – mind intenzívebben jelentkeznek reggel. Ennek megfelelően a gyógyszerek beszedésének ideális időpontja a lefekvés előtti időszakra esik, így akkor fejthetik ki hatásukat, amikor leginkább szükségünk van rá.

Az asztmás tünetek tetőzésének időpontja a hajnali négy óra körüli időszakra tehető. Ennek érdekében a kezeléshez szükséges, szájon át alkalmazott szteroidok bevételének legmegfelelőbb időpontja a délután három óra. Az inhaláló készülékek délután három és öt óra között alkalmazva a leghatásosabbak.

Természetesen napirendünk nem mindig engedi meg, hogy a fenti időpontokban alkalmazzuk az előírt gyógyszereket. A sikeres gyógykezelés kulcsa mindenekelőtt, hogy a felírt készítményeket napi rendszereséggel használjuk. A gyógyszerek valódi szerepe a súlyos tünetek, rohamok kialakulásának megakadályozása, megelőzése. Viszont, ha jól érezzük magunkat többnyire nem gondolunk erre, s így sokszor csak későn, már a rohamok jelentkezésekor vesszük be azokat.

Ennek elkerülése végett tanácsos a gyógyszerek szedését, valamely naponta ismétlődő cselekvéssel párosítanunk. Lehet például fogmosás előtt, vagy után bevennünk őket. Természetesen, mielőtt bármilyen változást vezetnénk be a felírt szerek alkalmazásában, kérjük kezelőorvosunk tanácsát.

Forrás: www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja