SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy rendőr élesztette újra a 9 napos babát a piros lámpánál

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-16
A házaspár épp a kórházba tartott kislányukkal, mert a pici rosszul volt. A piros lámpánál a csecsemő fuldokolni kezdett. Egy rendőr sietett a segítségükre.
Egy rendőr élesztette újra a 9 napos babát a piros lámpánál

"Elkezdett sírni, és ez volt a legjobb hang, amit csak hallhattunk"

A házaspár, Joe és Jodi Schleicher épp a kórházba tartottak kilenc hónapos kislányukkal, aki nem volt jó állapotban. A piros lámpánál a baba még rosszabbul lett, fuldokolni kezdett. A szülők körbenéztek, hogy kitől kérhetnének segítséget, és megpillantottak egy rendőrautót. 

Egy sofőr integetésére lett figyelmes a rendőrnő, aki azonnal odasietett a kocsihoz. Amikor kiderült, hogy mi a baj, elkezdte a kis Olivia újraélesztését. 

Két ujjával végezte a szívmasszázst a 9 napos babán, és mindent megtett, hogy visszahozza. Időközben megállt mellettük egy büntetés-végrehajtási tiszt is, és ő is felajánlotta a segítségét.

Egy defibrillátort hozott a férfi, amire szerencsére végül nem volt szükség, ugyanis a mellkasi nyomások sikerre vezettek. 

A rendőr így emlékszik vissza a történtekre: 

“A baba vett egy levegőt, aztán volt még néhány másodperc, egy újabb nagy levegővétel, majd újabb kis levegővételek következtek, és végül elkezdett sírni. És ez volt a legjobb hang, amit csak hallhattunk."
 


 

A rendőr úgy döntött, hogy nem várja meg a mentősöket, ő maga vitte a kisbabát a legközelebbi kórházba. 

Az életét sikerült megmenteni, de a picinek sajnos azóta is vannak egészségügyi problémái a szívével.
 


 

Indexkép: WTAE-TV Pittsburgh / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja