SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan kerülhetők el a munkahelyi balesetek?

Családinet [cikkei] - 2022-06-16
Baleset nemcsak otthon, de a munkahelyünkön, vagy oda tartva is érhet minket. Irodai munkakörben is történhetnek sérüléssel járó balesetek, de nagyobb ennek az esélye, ha például a szállítmányozásban, építőiparban, anyagmozgatással vagy veszélyes anyagokkal kapcsolatos munkahelyen dolgozunk. Nem minden baleset igényel orvosi segítséget, de ha a munkahelyünkön akár egy kisebb, szinte tünet nélkül járó sérülés is ér minket, abban az esetben is vannak bizonyos teendőink akár munkavállalóként, akár pedig munkáltatóként dolgozunk.

„Az a baleset minősül munkabalesetnek, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától, valamint a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül. Így például az is munkahelyi balesetnek számít, ha elcsúszunk a mosdóban, vagy elesünk a lábunk köré tekeredett kábelekben. Ha a balesetet követően azonnal nem is látható sérülés, előfordulhat, hogy a későbbiekben jelentkeznek a panaszok, mint például rándulás, ficam vagy ütés miatti fájdalom. Éppen ezért a baleset után érdemes azonnal felvenni a baleseti jegyzőkönyvet annak érdekében, hogy a későbbiekben se a munkavállalót, se pedig a munkaadót ne érhesse hátrány az esetből fakadóan” – mondta Dr. Bartos Tímea, a Budai Egészségközpont belgyógyász és foglalkozás-egészségügyi szakorvosa.

Dr. Bartos Tímea belgyógyász és foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Mi okozhat balesetet a munkahelyünkön?

A balesetekért leggyakrabban figyelmetlenség, kimerültség, fáradtság és ebből adódóan a megnövekedett reakcióidő tehető felelőssé, de sajnos kockázati tényező lehet az emberi mulasztás, a munkavédelmi szabályok figyelmen kívül hagyása (a dolgozó vagy a munkavállaló részéről), a nem megfelelő munkakörnyezet (például a rossz világítás, csúszós talaj, rossz helyen levő kábelek, magasról leeső tárgyak, rosszul rögzített állványzat stb.).
Hogy mindez elkerülhető legyen, a munkáltatónak jogszabály szerint meghatározott időközzel fel kell mérnie a munkahelyi veszélyeket, azaz el kell végeznie a munkahelyi kockázatértékelést, biztosítania kell a megfelelő munkakörnyezetet, a dolgozók számára rendszeres munkavédelmi oktatást és előírt időszakonként foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot kell szerveznie, amely kiszűrheti egyes dolgozók alkalmatlanságát. Így csökkenhet a balesetek kockázata, ezen kívül pedig többek között segítséget nyújt a munkavállalóknak az elsősegély ismeretek elsajátításában is, amely életmentő lehet a súlyos sérülések esetén.

Milyen balesetek érhetnek minket?

A munkahelyünkön többek között az alábbi sérülések fordulnak elő a leggyakrabban:

  • Végtagficam, -rándulás vagy akár törés az utunkba került akadály miatti esés következtében
  • Polcról ránk eső dolgok okozta sérülések
  • A védőruha hiánya, rossz minősége vagy nem megfelelő használata miatti sérülés
  • Munkaeszköz hibás működéséből vagy nem megfelelő működtetéséből fakadó sérülések
  • Forrázás a teakonyhában vagy az ebédlőben
  • Túlzott megerőltetés a nehéz dolgok pakolása miatt

Mik a teendők baleset esetén?

Legyen bármilyen apró vagy tünetmentes, azaz zárt a sérülés, a munkavállalónak mindenképp jelentenie kell a munkaadó felé és fel kell venni a munkabaleseti jegyzőkönyvet, valamint ki kell vizsgálni a baleset körülményeit, vagyis, hogy mi, miért és hogyan történt pontosan. Ez azért is fontos, mert így megállapítható, hogy kit terhel a felelősség, valamint elháríthatók a balesetet okozó körülmények, és elkerülhető a sérülés későbbi megismétlődése.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja