SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Legyen minden rákbeteg számára elérhető a gyógyulás lehetősége! - Ezt üzeni idén a rák elleni küzdelem világnapja

Családinet [cikkei] - 2022-02-04
"Szüntessük meg a különbséget! - Kapja meg mindenki a túléléshez szükséges lehető legjobb egészségügyi ellátást, legyen szó képalkotó diagnosztikáról vagy terápiás eljárásól." - szól az idei Rákellenes Világnap mottója.
Legyen minden rákbeteg számára elérhető a gyógyulás lehetősége! - Ezt üzeni idén a rák elleni küzdelem világnapja

Idén február 4-én a Nemzetközi Rákellenes Szövetség három évre szóló kampányt indít, amelynek célja, hogy a világon a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tegye a legmodernebb diagnosztikai eljárásokat, a rendelkezésre álló hatékony rákterápiákat.1 A rosszindulatú daganatos betegek túlélése ugyanis gyakran azon múlik, hogy abban az országban és azon a lakóhelyen, ahol él, milyen szintű ellátás érhető el. Ráadásul a COVID-19 járvány a fejlett országok jól működő egészségügyi rendszerét is próbára tette, emiatt a rákszűrő programok és a daganattal küzdő betegek hátrányba kerültek, sokan féltek elvégeztetni időben a szükséges vizsgálatokat, mások nem kaptak megfelelő időben lehetőséget a vizsgálatokra. Európában a pandémia első évében 100 millió rákszűrő vizsgálat maradt el, ezért 1,5 millióval kevesebb rákbeteget diagnosztizáltak a korábbi átlaghoz képest. Ennek nyomán 2021-től havonta plusz 100.000 daganatos páciens kerül be az ellátó rendszerekbe, akiknél jórészt már túl későn ismerték fel a betegséget.2 Mint ismeretes a rosszindulatú daganatos betegségek jó eséllyel kezelhetők, ha korai stádiumban ismerik fel őket.

Még Európán belül is óriási különbségek figyelhetők meg a rosszindulatú daganatos betegek túlélési esélyeit tekintve. Nyugat-Európában a vastagbélrákkal kezelt páciensek ötéves túlélési aránya 63%-a, míg ez az arány kelet-európai blokkban csak 52%. Az öreg kontinens országai között lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbéldaganat következtében, évente 5000 ember. Hasonló tendenciát láthatunk az emlődaganatos betegeknél is, míg a skandináv és nyugati országokban a diagnosztizált hölgyek 82-87%-a éli túl a betegséget, addig a keleti régióban csupán 75%. Hazánkban évente több, mint 8000 emlődaganatot ismernek fel, és körülbelül 2000 hölgy veszti életét a kór következtében.3 Sajnos ennek hátterében az áll, hogy nem igen járunk szűrési vizsgálatokra, például míg Franciaországban a felnőtt lakosság 85%-a jár egészségügyi szűrővizsgálatokra, addig Magyarországon csupán a 40 %-a.4

A daganatos betegek ellátásának egyik legfontosabb része a képalkotó diagnosztika, hiszen a diagnosztizálásban és a terápia hatákonyságának követésében is óriási szerepet játszik. „Az Affidea Magyarországnál több, mint 30 éve dolgozunk azon, hogy a legmodernebb diagnosztikai vizsgálatok minél előbb és minél szélesebb kör számára elérhetővé váljanak hazánkban is, hiszen az egészségnél nincs fontosabb. Hét magánegészségügyi központban és további öt kórházi központban várjuk a pácienseket. A klasszikus MR-, CT-,  ultrahang és izotópos képalkotó diagnosztikai eljárások mellett számos speciális, különleges eszközt vagy szakmai tapasztalatot kívánó vizsgálatot is végzünk: ilyen például a prosztatarák leghatékonyabb diagnosztizálási módszere, a multiparametrikus prosztata MR, bizonyos emlődaganatoknál használt sztereotaxiás biopszia (mammográfia-vezérelt mintavétel), a tüdődaganatokat felismerő alacsony sugárterhelésű tüdő CT vagy éppen a vastagbélrákszűrésre is alkalmazható virtuális CT-kolonoszkópia. Nálunk működik az ország legmodernebb endoszkópja is, amellyel a vastagbélrák megelőző állapotok diagnosztizálása kimagasló hatékonyságú.” – mondta Dr. Kardos Lilla, az Affidea Magyarország vezető orvosigazgatója. „A pandémia kezdetétől olyan járványvédelmi intézkedéseket vezettünk be, amellyel lehetővé vált, hogy a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat továbbra is zavartalanul végezzük. Fontos, hogy az emberek minél előbb eljussanak a szükséges vizsgálatokra, és minél előbb megkezdődhessen a betegek gyógyítása. Ennek érdekében bizonyos képalkotó vizsgálatoknál sürgősségi leletezés is kérhető, így a páciensek garantáltan 4 órán belül megkaphatják a leletet.”

1 https://www.worldcancerday.org/press-media
2 https://www.europeancancer.org/timetoact/impact/data-intelligence
3 https://onkol.hu/nemzeti-rakregiszter/ , https://www.worldcancerday.org/press-media
4 https://www.worldcancerday.org/press-media

Nyitókép: depositphotos

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja