SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az állatgyógyászati készítmények emberi alkalmazása komoly kockázatot jelent!

Családinet [cikkei] - 2020-11-27
Állatorvosoktól származó információk szerint az utóbbi időben megnövekedett az érdeklődés az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt, mivel elterjedt a hatóanyagról, hogy hatékony lehet a koronavírus okozta betegség gyógykezelésében. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az állatgyógyászati készítmények emberi alkalmazása semmilyen körülmények között nem engedélyezett, és veszélyes is lehet!

A SARS-CoV-2 terjedésével világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a betegség megelőzésére és kezelésére esetlegesen alkalmas molekulák és módszerek iránt. A kutatók a korábban más célra engedélyezett vegyületek között is keresik a gyógyszerjelölteket. Így került a látókörükbe az állatgyógyászatban már évtizedek óta engedélyezett és széles körben használat ivermektin, amely ugyan alapvetően parazitaellenes hatóanyag, de egyes vírusokkal szembeni hatékonysága is ismert.

Az utóbbi időben a hazai állatorvosoknál is megnövekedett a kereslet az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt, amelynek hátterében humán igények valószínűsíthetők. Nyomatékosan felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az állatgyógyászati készítmények sehol nem engedélyezettek emberi alkalmazásra. Nem emberek számára lettek fejlesztve, kipróbálásuk kizárólag állatokban történt meg, és semmiféle garancia nincs arra vonatkozóan, hogy kockázati profiljuk az emberekben és az állatokban is megegyezik. Az állatgyógyászatban engedélyezett egyes külsőlegesen alkalmazandó gyógyszerformák (pl. ráöntő oldatok, rácsepegtető oldatok) szájon át történő bevétele a készítményekben jelen lévő segédanyagok miatt különösen veszélyes lehet, akár mérgezést is okozhat.

Továbbá felhívjuk a figyelmet, hogy bár az ivermektint egyes külső és belső élősködők, illetve rosacea kezelésére a humán gyógyászatban is használják, jelenleg NEM javallott a COVID-19 megelőzésére vagy gyógykezelésére! Még számos további vizsgálatra van szükség annak eldöntése céljából, hogy alkalmas-e rá, ha igen, milyen dózisban és mennyi ideig adva, valamint milyen betegcsoportokban. Kérjük az állatorvosokat, hogy a kockázatokat minden esetben jelezzék az érdeklődők felé és hívják fel a figyelmet a kontrollálatlan gyógyszeralkalmazás veszélyeire. 

Az ivermektin hatóanyag állatgyógyászati felhasználásáról bővebben:
Az ivermektin a makrociklikus laktonok közé tartozik, és széles spektrumú parazitaellenes hatással rendelkezik. Hatékony a fonálférgekkel (pl. gyomorbélférgek, szívférgek, tüdőférgek) és számos ízeltlábúval (pl. tetvek, bagócsok, rühatkák) szemben. Hatásmechanizmusának lényege, hogy a férgek és ízeltlábúak idegrendszerében gátolja az ingerület-átvitelt, ami a célszervezetek bénulásához, majd pusztulásához vezet. Emlősökre kevéssé toxikus, mert a vér-agy gáton általában nem képes számottevő mértékben átjutni. Vannak azonban kivételek, például egyes kutyafajták (collie, sheltie, óangol juhászkutya, ausztrál juhászkutya, németjuhász), amelyek egy náluk gyakrabban előforduló génmutáció következtében hajlamosabbak érzékenyebben reagálni erre a hatóanyagra, és a gyógyszer beadását követően súlyos idegrendszeri tüneteket mutathatnak.
Magyarországon jelenleg 25 ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmény rendelkezik forgalombahozatali engedéllyel.

  • 12 injekció szarvasmarhák, sertések vagy juhok kezelésére, 
  • 8 belsőleges paszta vagy rágótabletta lovak kezelésére, 
  • 3 gyógypremix sertéseknek, 
  • 1 ráöntő oldat szarvasmarháknak, valamint
  • 1 fülgél a macskák fülrühösségének kezelésére. 

Létezik továbbá néhány madarak, hüllők vagy rágcsálók részére nyilvántartásba vett kis kiszerelésű rácsepegtető oldat, ami kizárólag ezen állatfajok külső és belső parazitáinak gyógykezelésére szolgál. 
Fenti felsorolásból is látható, hogy egyik gyógyszerforma sem különösebben alkalmas emberek gyógykezelésére, szájon át történő bevételük – a készítményekben jelen lévő segédanyagok miatt – különösen veszélyes lehet, akár mérgezést is okozhat!
Továbbá különösen fontos, hogy az ivermektin hatóanyag jelenleg NEM javallott a COVID-19 megelőzésére vagy gyógykezelésére!

Forrás: Nébih

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja