SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Túlzott szőrnövekedés lányoknál? Ez is állhat a háttérben!

Családinet [cikkei] - 2018-08-31
A tesztoszteron túltengés hátterében gyakran PCOS áll.

Bár az esetek többségében a felnőtt nők kapcsán kerül szóba, ám gyerekeknél is előfordulhat, így a tünetek fennállásakor az ő esetükben is érdemes erre gyanakodni.

Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológus főorvosa, csecsemő- és gyermekgyógyász mondja el a legfontosabbakat.
 

Pubertáskor környékén természetes mind a lány, mind pedig a fiúgyermekek szőrösödése.

Komoly önértékelési gondokat okozhat – különösen a lányoknál – abban az esetben, ha a szőrnövekedés fokozott, és olyan helyeken is megjelenik, ahol nem megszokott.
 

Mikor kell aggódni?

Amennyiben a lány esetében 8 éves kor előtt azt tapasztaljuk, hogy erősebb és sötétebb szálak jelennek meg a testén – főként olyan helyeken, ahol nem jellemző (a nemi szerv tájékán, a hónaljon figyelhető meg leginkább, ritkábban a hason, arcon), akkor érdemes hormonális zavarra gondolni. Ilyen tüneteket okozhat a mellékvesekéreg enzimzavara, és bizony a policisztás ovárium szindróma (PCOS), valamint az inzulinrezisztencia (IR)!

A fokozott szőrnövekedést sem a rendszeres borotválkozás, sem a gyantázás vagy epilálás nem szünteti meg!

Hogy kiderüljön, pontosan mi okozza a fokozott szőrnövekedést, elsősorban laborvizsgálatra van szükség, ahol meghatározásra kerül a férfi és a női nemi hormonok mennyisége. Ezek mellett egyéb vérvizsgálat (például hasi- kismedencei ultrahang) is szóba kerülhet. Erről a szakorvossal kell majd egyeztetni – mondja dr. Tar Attila.

Komolyan kell venni ezeket a néhol igen észrevehető problémákat, mert ha kezeletlen marad például az IR, könnyen akár 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. Az inzulinrezisztencia esetén a férfi hormonok kerülnek túlsúlyba a nőivel szemben, ennek hatására pedig nem következik be tüszőrepedés, hanem az érett petesejt cisztává alakul. A policisztás ovárium (PCOS) szindróma a petefészek betegsége, de több szervet is érinthet, szerteágazó tünetei pedig nem feltétlenül mindenkinél, és nem egyszerre jelentkeznek.
 

Mi okozhat még problémát?

  • zsíros, pattanásos bőr
  • fáradékonyság
  • túlsúly, alma típusú elhízás
  • később menstruációs zavarok

A PCOS terápia gyógyszeres kezelésből, valamint életmódváltásból áll, petefészekciszta esetén azonban műtéti beavatkozás szükséges – összegzi a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológus főorvosa.

Forrás: Budai Endokrinközpont
Indexkép: flickr - rosemorelli

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja