SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tizenöt centiméteres hajgombócot operáltak ki egy nő gyomrából

Családinet [cikkei] - 2016-10-09
Egy tizenöt centiméteres hajgombócot operáltak ki Arizonában egy amerikai nő gyomrából, aki az egyik Grimm-mese hosszú hajú főszereplője után Rapunzel-szindrómának is nevezett betegségben szenved: kényszert érez, hogy kitépje, majd megegye saját hajszálait.

Az emészthetetlen haj felgyülemlik az emésztőrendszerben és súlyos problémákat okoz. A nőnél váratlan hányási és székrekedési tünetek jelentkeztek, miközben gyomra feldagadt, mintha folyadékkal és gázzal telt volna fel. Egy éven át alig evett, nyolc kilogrammot fogyott és mire kórházba került, már egy falat ételt sem tudott lenyelni - olvasható a BBC hírportálján. 

Az orvosok, akik az esetről a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban számoltak be, azonnal vért adtak a nőnek, hogy kezeljék kóros vérszegénységét. Ezt követően hasüregi műtétet hajtottak végre rajta, akkor került elő gyomrából a 15-ször 10 centiméteres, sűrű hajgombóc és egy kisebb, 4-szer 3 centiméteres a vékonybélből.

Az elzáródást sikerült megszüntetni, a nőnek proteinben gazdag diétát írtak elő, ami felépülését segíti. 

A Rapunzel-szindróma alapvetően két részből áll: a trichotillománia ellenállhatatlan késztetés a haj kitépésére, a trichofágia pedig a haj kényszeres evése. Eddig összesen 88 ilyen esetet regisztráltak. Néhány esetben a haj az emésztőrendszerben a gyomorból a vastagbélig is eljut. 

Többnyire gyerekeknél jelentkezik a kórkép: az ismert esetek negyven százalékát tíz év alattiaknál azonosították. A betegség azért is veszélyes, mert ha nem diagnosztizálják időben, akár a vékonybél kilyukadását és halált is okozhat.

A betegséget a Grimm-testvérek egyik meséjéről nevezték el, melynek főszereplője Rapunzel, aki hosszú haját egy börtöntoronyból leengedte, hogy a herceg azon felmászva ki tudja őt szabadítani.

Forrás: MTI
Fotó: 65294/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja