SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyre több gyermeknél alakul ki a 2-es típusú diabétesz

Családinet [cikkei] - 2016-07-06
Néhány évtizede kizárólag felnőtteknél diagnosztizálták, mára azonban egyre több fiatalt érint a 2-es típusú diabétesz. Már két éves gyermeknél is kimutatták, bár ez nem számít tipikusnak, hiszen jellemzően kiskamaszkorban alakul ki - mondja Dr. Körner Anna.

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense hozzátette: a tünetek viszonylag későn jelentkeznek, a vércukorszint is sokáig normál szinten marad. Elhízás nélkül ritkán fordul elő, szemben az 1-es típusú cukorbetegséggel, amelynek hátterében inzulinhiány áll, és inkább fogyással jár. Pontos adatok nem ismertek, de a kövér gyermekek körülbelül 0,5-2 százaléka lehet érintett. Inzulint nem kapnak, életmódváltással, és ha szükséges, gyógyszerekkel kezelik őket.

Gyermekeknél néhány évtizede még kizárólag a diabétesz 1-es típusát mutatták ki, ilyenkor a szervezet nem termel elegendő inzulint, így azt pótolni kell – mondja Dr. Körner Anna hangsúlyozva, hogy a cukorbeteg gyerekek túlnyomó többsége ma is az 1-es típusban szenved. Az utóbbi években azonban egyre több fiatalnál diagnosztizálják a 2-es típusú diabéteszt is, pedig korábban ez tipikusan a felnőttek betegsége volt. Esetükben, szemben az 1-es típussal, nem inzulinhiányról van szó, sőt, kezdetben akár még több is termelődik belőle a normál szintnél, ám a szervezet érzéketlen marad a cukor sejtekbe való bejutását szabályozó hormonnal szemben, ezt nevezik inzulinrezisztenciának.

Többnyire az elhízás, a mozgásszegény életmód és a tinédzserkorra jellemző hormonális átalakulás áll a 2-es típusú cukorbetegség hátterében, éppen ezért a megelőzés és a kezelés szempontjából is alapvető fontosságú a mozgás beiktatása, az egészséges táplálkozás előnyben részesítése és az ideális testsúly elérése – mondja Dr. Körner Anna. Az egyetemi docens hozzátette: a 2-es típusú cukorbetegség felismerése gyakran hosszadalmas folyamat a gyermekeknél, sok esetben ugyanis tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel jár. Romolhat a látás, bár ez tipikusabb az 1-es típusú cukorbetegségnél, emellett sötét bőrelváltozások jelenhetnek meg, illetve  az immunrendszer gyengülése is jelezheti a kórt.  Míg az 1-es típusú diabétesz szövődményei elsősorban a kis ereket, addig a 2-es típusé a nagy ereket érintik. Társbetegségként magas vérnyomás is kialakulhat, és megnő a vérzsír- szint, de akár pszichiátriai betegségek is megjelenhetnek, igen gyakori például a depresszió.

Pontos adatok nincsenek arról, hogy körülbelül hány gyermeket érint Magyarországon a 2-es típusú diabétesz, de a kövér gyerekek körében körülbelül 0,5-2 százalék lehet a gyakorisága – mondja Dr. Körner Anna. Az egyetemi docens szerint ez nem tűnik magas számnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy néhány évtizede teljesen ismeretlen volt ez a jelenség, illetve, hogy egyre több a kövér gyerek, mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy a túlsúlyos gyerekeket mielőbb lássa szakorvos, hogy szükség esetén idejében el tudják kezdeni a kezelést.  Terheléses vizsgálat alapján adnak diagnózist. Elsősorban életmódváltásra van szükség, 10 éves kor felett pedig gyógyszer is adható.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: pamula133/pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

IRISIN, a természetes fogyás új hormonja, az igazi zsírégető hormon

Évtizedek óta foglalkoztatta és foglakoztatja a kutatókat, hogy a fizikai terhelés, a súlyzózás, a fitnesz miképpen eredményezi a test arányos csökkenését. Az elmúlt években és ez év elején a világ vezető orvosi lapjai, köztük a "Nature" vezető helyen írtak erről a témáról. A nemzetközi orvosi- és természetesen a bulvársajtóba is berobbant a hír, hogy megtalálták azt a hormont, amely a fizikai aktivitás után az emberek szervezetében megemelkedik és a testsúly csökkenését eredményezi. Spiegelman ezt az újonnan felfedezett hormont nevezte el, a görög mitológiában "hírnökként" ismert Írisz istennő után.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja