SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Vakcinahiány miatt átütemezik a BCG-oltásokat

Családinet [cikkei] - 2015-07-20
Globális vakcinahiány miatt átütemezi a BCG-oltások beadását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az Európai Unióban összesen két cég, egy dán és egy bolgár gyárt BCG-oltást - mondta Horváth Ildikó, Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A dán gyártó szeptemberre látja ismét biztosítottnak az oltóanyag-szállítást.

Dánielisz Ágnes a sajtótájékoztatón elmondta: az átütemezés azt jelenti, hogy a csecsemők nem a szokásos rendben, vagyis a születéstől számított négy héten belül kapják meg a tuberkulózis (tbc) elleni oltást, hanem a lehető leghamarabb, amint az oltóanyag rendelkezésre áll.
Hozzátette, az oltás a gyerekek egyéves koráig megfelelő hatékonysággal alkalmazható, a rendelkezésre álló oltóanyagot pedig úgy csoportosítják át, hogy a veszélyeztetett gyerekek minél hamarabb megkapják a vakcinát.
A szakember elmondta, Magyarország közbeszerzési eljárás keretében egy dán gyártótól szerzi be a vakcinát, ám az érvényes szerződés ellenére a gyártó 2015-ben nem szállított oltóanyagot.

Az ÁNTSZ - éppen az ilyen helyzetek okán felhalmozott oltóanyagnak köszönhetően - eddig tudta biztosítani a megfelelő mennyiségű vakcinát, ám mostantól már korlátozás szükséges.

Ugyanakkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel, a tüdőgondozó hálózattal együttműködve feltérképezik azokat a családokat, ahol az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőződésnek. A veszélyeztetett kismamák kiemelt gondozást kapnak, illetve elvégzik a család többi tagjának szűrését is - hangsúlyozta.

Dánielisz Ágnes közölte: az ÁNTSZ folyamatosan egyeztet a gyártókkal a vakcina beszerzése érdekében, illetve megkezdte alternatív források felkutatását is.

Horváth Ildikó, a Korányi intézet stratégiai igazgatója azt hangsúlyozta: a kialakult helyzetet, a fokozott figyelmet, illetve az együttműködést lehetőségnek tekintik arra, hogy még hatékonyabban hajtsák végre a tbc végső eltüntetésére irányuló programjukat.

Emlékeztetett arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt még "magyar betegségként" emlegették a tbc-t, az elmúlt évben viszont már csak 900 beteget tartottak nyilván, illetve a BCG-oltásnak köszönhetően évente csupán 5-10 gyerek fertőződik meg.
A program végrehajtásával az a céljuk, hogy 2035-re a teljes népesség körében 2-3 esetnél többször ne forduljon elő a megbetegedés - mondta az igazgató.
Úgy vélekedett: a vakcinahiányt az okozhatja, hogy világszerte megnövekedett az az oltóanyag iránti igény, mivel a fejlődő országokban kiterjedt BCG-oltási programok kezdődtek.

A Novartis Hungária Kft. az MTI-vel pénteken azt közölte, hogy közbeszerzés alapján társaságuk feladata az oltóanyag Magyarországra történő beszállítása, de a dán gyártó, a Statens Serum Institut (SSI) márciusban írásban arról tájékoztatta őket: gyártási probléma miatt nem tud gondoskodni a megrendelt vakcinamennyiségről. A gyártó képviselője csütörtökön kelt levelében pedig azt írta, hogy 2015 szeptemberére látja ismét biztosítottnak az oltóanyag-szállítást. 
Hozzátették, hogy társaságuk az esetleges készlethiányt időben jelezte az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak. A dán céggel történő szerződésbontást a felelősök nem indítványozták, ugyanis a BCG-oltóanyagot globálisan kevés cég gyártja - írták.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a vakcina beszerzéséért felelős cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a kialakult helyzetre belátható időn belül megoldást találjon - áll a közleményben.

Horváth Ildikó a hírműsorban úgy vélte: járványügyi szempontból is fontos átgondolni, elegendő-e csak két olyan cég az unióban, amelyik ilyen vakcinát gyárt. A stratégiai igazgató információi szerint már folyamatban vannak a tárgyalások a bolgár céggel a vakcinák pótlásáról, de - tette hozzá - ebben a tisztifőorvosi hivatal a kompetens.
A szakember hangsúlyozta azt is, hogy bár a betegséggel kapcsolatos magyarországi adatok nagyon kedvezőek, de a védőoltásra szükség van, leginkább azért, hogy a következő generáció is védve legyen.

Forrás: MTI
Fotó: stux/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

A szájüregi szűrés is fontos lehet méhnyaki HPV-fertőzés esetén

Több mint kétszer nagyobb eséllyel található meg a HPV a szájüregben is azoknál a nőknél, akik a méhnyakukon már fertőzöttek - derül ki a Semmelweis Egyetem friss nemzetközi kutatásából. A vizsgálat szerint minden nyolcadik, méhnyaki HPV-pozitív nő orálisan is fertőzött volt, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja