SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Génmódosított szalmonella-baktériumokkal pusztíthatók el a daganatos sejtek

Családinet [cikkei] - 2015-04-16
Az ételmérgezést okozó szalmonella-baktérium génmódosított törzsei hatékonyan semmisítik meg a daganatos sejteket anélkül, hogy károsítanák a gazdaszervezetet - bizonyították sejttenyészeteken és állatkísérletekben az Arizonai Állami Egyetem tudósai.

Kutatási eredményeiket összefoglaló tanulmány az Amerikai Mikrobiológiai Társaság folyóiratában, az mBio online kiadásában látott napvilágot.
    
A tudósok évekkel ezelőtt már bizonyították, hogy a baktérium meghatározott törzse, a salmonella enterica képes elpusztítani a tumorsejteket. Különösen hatékonynak bizonyult a törzs egyik válfaja, a salmonella enterica serovar typhimurium, amely nemcsak képes "megszállni" a tumort, hanem kifejezetten daganatellenes hatással is bírt. Ugyanakkor a mikroorganizmus esetleges onkológiai alkalmazásához el kellett érni, hogy ne legyen mérgező a gazdaszervezet számára. A baktérium ugyanis rendkívül súlyos ételmérgezéseket okoz, amely szepszishez, de akár halálhoz is vezethet - olvasható az Amerikai Mikrobiológiai Társaság honlapján.
    
Az új kutatás során az Arizonai Állami Egyetem kutatói arra törekedtek, hogy megváltoztassák a salmonella-törzs külső membránjának lipopoliszacharid-szerkezetét, csökkentve ezzel a baktérium mérgező képességét. A lipopoliszacharidok (LPS) jellemzően mérgezőek, ám a baktériumok e toxinokat nem választják ki, tehát nem szabadulnak ki a gazdaszervezetbe, amíg a kórokozó él. Az elpusztuló mikroorganizmusból kiáramló LPS viszont a véráramba kerülve szeptikus sokkot válthat ki, amely szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet.
    
Géntechnológiai eljárásokkal a kutatók igyekeztek kiiktatni az LPS szintéziséért felelős géneket, majd tesztelték a mutáns salmonella-törzseket humán tumorsejt-tenyészeteken és egérkísérletek során. Végső soron sikerült egy olyan baktériumtörzset kitenyészteniük, amely csupán a tumorba bejutva vált mérgezővé. A mikroorganizmus egyetlen fogyatékossága, hogy nem volt elég invazív, nehezen volt képes "elárasztani" a tumort. A problémát egy újabb génmódosítással oldották meg, amelynek eredményeként a salmonella-baktérium immár viharos sebességgel "szállta meg" a daganatot 
    


A kutatásokat irányító Roy Curtiss professzor szerint a baktérium annak köszönhetően tud villámsebesen toxikussá alakulni a tumorban, hogy bejutva rendkívül gyorsan kezd növekedni és szaporodni. Míg az egészséges sejtekben a salmonella lassan, 24 óra leforgása alatt csupán egyszer, legfeljebb kétszer osztódik, a tumorban ezt óránként teszi meg.
    
"Ez a kutatás komoly előrelépést jelent új onkoterápiás stratégiák kifejlesztése szempontjából" - vélekedett Roy Curtiss, aki szerint az eljárást, amennyiben eljutnak a klinikai vizsgálatokig, kemoterápiával és sugárkezeléssel lenne célszerű ötvözni.
    
https://www.asm.org/index.php/asm-newsroom2/92-news-room/press-releases/93460-genetically-engineered-salmonella-promising-as-anti-cancer-therapy

Forrás: MTI
Fotó: Tulane Public Relations / Foter / CC BY

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja