SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az elváltak körében magasabb lehet a szívroham kockázata

Családinet [cikkei] - 2015-04-16
Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei.

A 15 827 ember bevonásával végzett elemzés azt mutatta, hogy a válás a nőket érinti a legsúlyosabban, és esetükben az  újraházasodással is csak kis mértékben csökken a szívroham kockázata. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány szerint a válással összefüggésbe hozott krónikus stressznek hosszú távú hatása van az emberi szervezetre.
    
Azt már korábban megállapították, hogy egy szeretett lény halála nagymértékben növeli a szívroham kockázatát. A Duke Egyetem kutatócsoportja most hasonló összefüggést mutatott ki a válásról. A tanulmány ideje alatt, 1992 és 2010 között, nagyjából minden harmadik résztvevő legalább egyszer elvált.
    
Az egyszer elvált nők esetében 24 százalékkal volt magasabb a valószínűsége a szívrohamnak, mint azon társaiknál, akik házasságban maradtak. A többszörösen elvált nőknél az arány 77 százalék volt. Az egyszer elvált férfiaknál szerény 10 százalékkal, a többszörösen elváltaknál 30 százalékkal nőtt a kockázat. Esetükben azonban az újraházasodással csökkent a rizikó mértéke.
    
A kutatók arra jutottak, hogy az életmódban bekövetkező változások, többek közt a partner jövedelmének kiesése, nem adnak magyarázatot a megnövekedett kockázatra. A tanulmány egyik készítője, Linda George rámutatott, hogy a lelki fájdalom állandó stresszel sújtja az immunrendszert, növeli a gyulladások előfordulását és a stresszhormonok szintjét.
    
"Az immunműködés a legrosszabb irányba változik, és ha ez az állapot évekig fennáll, akkor annak élettani következményei lesznek" - idézte a szakembert a BBC News. George azt is megjegyezte, hogy a válás nagyobb lelki terhet ró a nőkre.    

A Brit Szívalapítvány további kutatásokat szorgalmaz a témában, mielőtt a válást a szívroham fő kockázati tényezői közé sorolnák. 
 

http://www.bbc.com/news/health-32303997

Forrás: MTI
Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Beszédfejlesztő mondókák - ha nehezen indul a beszéd

Van az a pillanat, amikor egy anya szíve összeszorul: "Miért nem beszél még a gyerekem?" Ismerős az érzés, ugye? A játszótéren már mondókázik a többi kisgyerek, a tiéd viszont csak mutogat vagy motyog. Megnyugtatlak: nem vagy egyedül, és van, amivel segíthetsz neki - ráadásul játékosan, ölelve, nevetve! Ezek a mondókák nem csodaszerek, de csodákra képesek, ha rendszeresen mondogatjátok őket együtt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja