SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A tünetmentes érszűkületet is szükséges kezelni

Családinet [cikkei] - 2015-02-17
A kor előrehaladtával az érszűkület egyre nagyobb valószínűséggel alakulhat ki, aminek akár súlyos következményei is lehetnek, ha nem foglalkoznak vele. Bár vannak a betegségnek fokozatai, az észlelt elváltozásokat már a legelején fontos kezelni. Az érszűkület stádiumairól és kezeléséről Dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa beszélt.

„Az érszűkület egy úgynevezett célszervi megbetegedés, ami azt jelenti, hogy bár az érelmeszesedés a szervezet artériáit általánosan érinti, mégis leggyakrabban a szív, az agy, az alsó végtagi, illetve a hasi erekben alakul ki a szűkület. A betegség legutolsó stádiumában, az ér teljesen elzáródik, majd megindul az adott szerv szöveteinek elhalása, ami szív-, és agyi infarktushoz, illetve a végtagok üszkösödéshez vezethet. A szűkület egy bizonyos mértékig nem okoz tüneteket. Mégis, ismerve a folyamat előrehaladó jellegét, valamint számos vizsgálat eredményét, egyre nagyobb hangsúlyt kap a folyamat kezdeti, tüneteket nem okozó jeleinek felkutatása, és a kockázati tényezők korai kezelése.”- mondja a szakember.

Az érszűkülettel egyértelműen összefüggő és befolyásolható tényezők a dohányzás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a magas vérnyomásbetegség. Ezen tényezők szigorú kontrollja nélkül az érszűkület sikeres kezelése hosszú távon érdemben nem lehetséges.

Az érszűkület fokozatai

Az alsóvégtagi érszűkületet súlyossága alapján a leggyakrabban használt Fountain stádiumok szerint osztják fel. A beosztás alapján az állapot lehet tünetmentes, majd a fájdalom nélkül megtett járástávolság alapján a 200 méter a következő stádiumot meghatározó választóvonal, a harmadik stádiumban a betegnek már nemcsak járáskor, de nyugalomban is van fájdalma, majd a negyedik stádiumban a beteg láb már üszkösödik

„A kezelést számos tényező befolyásolja. Általánosságban elmondható, hogy a tünetmentes beteget nem műtétileg kezeljük, hanem rendszeresen ellenőrizzük. Műtét akkor válhat szükségessé, amikor a beteg a járásában korlátozottá válik – ez persze mást jelent egy idős, mást egy fiatal, mást egy sok egyéb betegséggel rendelkező, illetve mást egy egyébként jó állapotú betegnél. Általánosságban elmondható, hogy amíg az illetőnek nincs nyugalmi fájdalma, és a lábán nincs üszkösödés, vagy súlyos keringési zavarra utaló elváltozásai, addig a műtéti javallat felállítása mindig egyéni elbírálást igényel a járástávolság és az egyéb betegségek alapján.”- mondja Dr. Kósa Éva angiológus.

A harmadik és negyedik stádiumban a műtét, vagy az ér érfestés során végzett tágítása a javasolt kezelés. Ehhez először érfestés elvégzése szükséges. A műtét lehetőségét vagy annak hiányát érsebész állapítja meg. Amíg az érsebészeti vélemény nem áll rendelkezésre, addig ezekben a súlyos állapotokban egyéb kezelés nem megfelelő, késleltetheti az ér megnyitását és veszélyeztetheti a végtagot. Sajnos, számos esetben az érfestést követően az derül ki hogy, a műtét, vagy a katéteres értágítás az elzáródás elhelyezkedése, vagy a beteg állapota miatt nem lehetséges. Ilyenkor a végtagamputáció veszélye nagyon magas.

Összefoglalva, az érszűkület megállapítását követően a kezdeti stádiumokban a legfontosabb az életmódváltás, vagyis a dohányzás elhagyása és napi rendszerességgel végzett séta bevezetése, a kiírt kezelés betartása, valamint a rendszeres kontrollon való részvétel. Az érszűkület kezelése egy súlyosabb állapotban sokkal nehezebb feladat, és ilyenkor a végtagamputáció veszélyével is számolni kell.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: photostock/FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja