SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

32 ezer nőnek kézbesítenek méhnyakrák-szűrésre szóló levelet

Családinet [cikkei] - 2015-02-12
A napokban közel 32 ezer nőnek küld méhnyakrák-szűrésre szóló levelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ); a névre szóló meghívót azoknak a 25 és 65 év közöttieknek postázzák, akik jogosultak az ingyenes vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol már elérhető a védőnői méhnyakrák-szűrés.

Az ÁNTSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította el azt a programot, amelynek célja, hogy a védőnők bevonásával minél többen vegyenek részt az ingyenes szűrővizsgálaton.

A védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakszűrést a védőnői tanácsadókban. A program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várták, akik 5 ezer főnél kisebb településen dolgoznak, így azok számára is helyben elérhetővé válik a vizsgálat, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk.

Februártól újabb 154 védőnő kapcsolódik be a programba, így országosan már 344 védőnőnél érhető el a szolgáltatás - írták.
A kiemelt projekt forrását részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosítja az Európai Szociális Alapból, ennek révén a védőnői vizsgálat lehetősége mára az ország 534 településén vált elérhetővé, és a következő hónapokban ez a szám még tovább bővül, megközelítve az ezret.
A most vizsgálatra hívott nőknek a lakóhely szerint illetékes területi védőnővel kell időpontot egyeztetni. A beavatkozás fájdalommentes, egyszerű vizsgálat.

Forrás: MTI
Kép: holdosi/pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja