SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás

Családinet [cikkei] - 2014-10-27
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.

A kutatások - amelyekről a Nature Neuroscience online kiadásában jelent meg hétfőn tanulmány - szolgáltatják az első közvetlen bizonyítékokat arra, hogy a szellemi hanyatlás az agy egy bizonyos területéhez köthető és a folyamat meghatározott étrend segítségével visszafordítható.
    
A kor előrehaladásával romlanak a kognitív funkciók, a folyamat már a fiatal felnőttkorban kezdődik, de az első tünetei az 50-60-as években jelentkeznek. Ez a folyamat nem tévesztendő össze az elbutulással, leépüléssel járó Alzheimer-kórral - olvasható a ScienceDaily hírportálon.
    
A tanulmány vezető szerzője, Scott A. Small professzor korábbi állatkísérleteiben kimutatta, hogy a korral járó szellemi hanyatlás összefügg az emlékezetért és a térbeli tájékozódásért felelős agyterület, a hippokampusz meghatározott részén, az úgynevezett gyrus dentatusban (fogazott agytekervényben) bekövetkező elváltozásokkal.
    
A kutatócsoport ezúttal arra vállalkozott, hogy kiderítse, létezik-e az embernél ok-okozati összefüggés a gyrus dentatus elváltozásai és a korral járó szellemi hanyatlás között és visszafordítható-e a folyamat a kakaóbab flavonoidjainak segítségével. Régebbi kutatások során ugyanis bebizonyosodott, hogy ezek a vegyületek az egerek esetében elősegítik az idegsejtek közötti összekapcsolódásokat a fogazott agytekervényben.
    

A három hónapon át tartó vizsgálatokban 37 egészséges, 50 és 69 éves közötti önkéntes vett részt. A résztvevők fele magas, napi 900 milligramm flavonoidot tartalmazó italt fogyasztott, míg a kontrollcsoport étrendjében mindössze napi 10 milligramm vegyület szerepelt. A kutatás kezdetén és a végén az összes résztvevőt funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatnak (fMRI) vetették alá, amelynek során vizsgálták az agyterület anyagcseréjének milyenségéről tanúskodó vérellátást. Emellett valamennyi önkéntessel memóriateszteket is végeztettek.


    
"Az agyi képalkotó eljárás észrevehető változásokat mutatott ki azoknál, akik magas flavonoid-dózisokat szedtek" - közölte a tanulmány első szerzője, Adam M. Brickman docens.
    
A csoport tagjai szignifikánsan jobb eredményeket értek el a memóriateszteken is, az önkéntesek három hónap után a 30-40-esek szintjén teljesítettek. Scott A. Small professzor hangsúlyozta, hogy az eredmények hitelesítéséhez nagyobb résztvevőszám szükséges. A tudós egyben azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok során alkalmazott speciális ital nem azonos a csokoládéval, így óva intett mindenkit attól, hogy fokozott édességfogyasztással próbálja a kutatások során kimutatott eredményeket elérni.

http://www.sciencedaily.com/releases/2014/10/141026195046.htm

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja