SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen

Családinet [cikkei] - 2014-10-10
Ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen. Idén októberig már több átültetést végeztek, mint tavaly összesen. Mindez országos siker, hiszen a Semmelweis Egyetem klinikáin végzik a hazai szervátültetések kétharmadát.

2014. július 1. és október 1-e között – a nyári szabadságolások ellenére – összesen 103 transzplantációt végeztek a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján, amely az előző évek hasonló időszakában végzett szervátültetések szinte kétszerese.

A klinikán vese, máj és hasnyálmirigy átültetéseket végeznek. Idén eddig összesen 246 transzplantáció volt, míg 2013-ban egész évben 241, 2012-ben összesen 188.

Dr. Máthé Zoltán a klinika igazgatója kiemelte, hogy augusztusban rekordot döntöttek: három nap alatt 18 szervet ültettek be, ebből három esetben kettős szervbeültetést végeztek. Egy beteg májat-vesét, két beteg pedig hasnyálmirigyet és vesét kapott. A 15 páciens gyógyultan hagyta el a klinikát.

Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek 20 százaléka kap szervet külföldről. Ez az arány a gyerekeknél jóval nagyobb, mintegy ötven százalékos. A 16 éven aluliak már az előzetes csatlakozás során rákerültek a közös Eurotransplant várólistára, amelynek következtében ma már a transzplantációra szoruló gyermekek 3-4 hónapon belül megfelelő szervhez jutnak.

A beavatkozások megnövekedett számának hátterében az Eurotransplanthoz való csatlakozás mellett szerepe van annak az új szemléletnek, amit pár hónapja vezettek be a klinikán. Ennek lényege a „személyre szabott” donáció, vagyis minden egyes szervet és minden egyes várólistán szereplő beteg leleteit, eredményeit személyre szabottan kell elemezni, egyeztetni és ennek tükrében lehet dönteni a műtétéről.

Dr. Máthé Zoltán igazgató fontos céljának tartja, hogy a sikeres nyugat-európai mintáknak megfelelően kiterjessze a transzplantációkhoz szükséges donor kritériumrendszereket a szervbeültetéseknél. A megnövekedett donációs aktivitás mellett a beültethető szervek túlnyomó többsége magyar donorokból származik. „Célunk az Eurotransplant keretében is az, hogy a hazai donorokból származó szervekkel minél több betegen itthon tudjunk segíteni.” – jelentette ki.

Forrás és fotó: Semmelweis Egyetem – Kovács Attila

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja