SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Most kedvezményesen szabadulhat meg allergiájától!

Családinet [cikkei] - 2014-04-29
Parlagfű allergiások részére hirdet akciót az Allergiamentes Életért Alapítvány. A programban résztvevő betegeknek az alapítvány az immunterápiás kezeléshez szükséges harmadik doboz készítményt ingyenesen biztosítja.

A támogatás május 15-ig igényelhető

Az alapítvány szakmai hátterét biztosító Budai Allergiaközpont főorvosa, dr. Balogh Katalin allergológus elmondta, hogy az előző évhez hasonlóan az érdeklődők 2014-ben is pályázhatnak a kedvezményes kezelésre, amennyiben megfelelnek az alapítvány által előírt feltételeknek. „A pályázatra olyan betegek jelentkezését várjuk, akik vagy a 2014-es évben kezdték el, vagy még nem kezdték meg a kezelést. A támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó ne dohányozzon, illetve önerőből kezdje meg a kezelést; az alapítvány ugyanis a harmadik doboz készítmény költségeit fedezi a pályázat keretein belül. Pályázni kitöltött jelentkezési lap leadásával lehet, melynek leadási határideje: 2014. május 15.”

Nem alkalmazható mindenkinél

Habár a kezelés alsó korhatára 5 év és a tabletták, vagy cseppek nyelv alá helyezését már egy nagyobbacska gyermek is képes önállóan elvégezni, az immunterápia mégsem alkalmazható mindenkinél. „A sikeres pályázóknál - amennyiben szükséges - allergiavizsgálat elvégzésére kerül sor, ezt követően - ha egyéb akadály nem merül fel, a kezelés megkezdhető. Kizáró ok lehet a súlyos asztma, bizonyos gyógyszerek szedése, rosszindulatú daganat, súlyos pszichés zavarok és autoimmun betegség.”

Kinek érdemes jelentkeznie?

A kezelés akár már 5 éves kortól végezhető, felső korhatára nincs. Megkezdése javasolt mindenkinek, aki hosszabb-rövidebb ideje a parlagfű allergia tüneteitől szenved, és tartós megoldást keres a panaszok enyhítésére. Az immunterápia lényege a szervezet hozzászoktatása az adott allergénhez, célja a kóros immunválasz mérséklése, a gyógyszerszedés csökkentése. A módszer tehát nem pusztán tüneti kezelést nyújt, de segítségével 3 év alatt elérhető az allergiás tünetek megszűnése.  A kezeléssel 10, akár 12 éves tünetmentes időszak érhető el, de az immunterápia hatása már az első évben megmutatkozik: a betegek 80 százaléka jelentős javulásról számol be. A kezelés segítségével az újabb allergiák megjelenése, és az allergia súlyosabb szövődménye, az asztma kialakulása is megelőzhető.

A kezelésről részletesebben is olvashat az alábbi linken:
http://www.immunterapia.hu/

Az igénylés feltételei és a jelentkezési lap az alapítvány weboldalán elérhető:
http://www.allergiamenteseletert.hu/

Fotó: stockimages - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja