SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Immunterápia: a gyermeket is védi az allergiától

Családinet [cikkei] - 2014-04-03
A terhesség előtt megkezdett immunterápia hatására nemcsak a kismama allergiás tünetei javulnak, de a kezelés a születendő gyermeknél is csökkentheti a betegség megjelenésének kockázatát.

Közvetlen előnyök

Az immunterápia olyan tartós megoldást jelent az allergia kezelésében, mely képes hosszú évekre megszüntetni a betegség tüneteit. A 3-5 éven át tartó terápia kedvező hatásai a betegek 80 százalékánál már az első évben jelentkeznek, a későbbiekben pedig a kezelés hatására a beteg szervezete hosszú időre megtanulja panaszok nélkül elviselni azt az anyagot, az allergént, amely korábban a tüneteit okozta – ismertette az immunterápia lényegét dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A kezelésnek ezen kívül eddig is több előnyét ismertük: képes például megakadályozni, hogy a betegnél újabb allergiák jelenjenek meg és segítségével megelőzhető az allergia súlyosbodása, az asztma kialakulása is. Az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia előző évi tudományos ülésén, kutatók a kezelés preventív szerepére is felhívták a figyelmet.

Kevesebb allergiás gyermek

A résztvevő 14 és 48 év közötti hölgyek mindegyikénél diagnosztizáltak korábban szénanáthát. A vizsgálat során a résztvevőkhöz kérdőíveket juttattak el, majd ezek kiértékelése során megállapították, hogy a várandósságuk előtt immunterápián átesett nők gyermekeinél kisebb százalékban jelentkezett allergia, szemben azokkal, akik korábban nem részesültek a kezelésben.
A 192 kitöltött kérdőív közül 148 hölgynek volt már egy, vagy több gyermeke a vizsgálat idején - az összesen 277 gyermek átlag életkora 11 év. A vizsgálatot végző orvosok megállapították, hogy az immunterápiával kezelt anyák gyermekeinél 54 százalék, a kezelésben nem részesülők gyermekeinél 62 százalék volt az allergiás betegségek – asztma, ekcéma, ételallergia, szénanátha - előfordulásának aránya. Az eredményeket nem befolyásolta az, hogy a kezelés a teherbeesés időpontjához képest mennyivel korábban történt.

Immunterápia és várandósság

A betegeim körében az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kezelés hatására már az első évben jelentősen lecsökken az egyéb kiegészítő, tüneti szerek alkalmazása, a későbbiekben pedig a betegnek egyáltalán nem kell majd gyógyszert szednie allergiaszezonban – mondja dr. Balogh Katalin. Hölgyek számára emellett azért is lehet jó választás az immunterápia, mert sokan idegenkednek a terhesség alatti gyógyszerszedéstől. Érdemes erre idejében gondolni, a hivatalos szakmai állásfoglalás szerint ugyanis a kezelés megkezdésére várandósság alatt nincs lehetőség, amennyiben pedig a teherbeesés a kezelés alatt történik, a kockázatok gondos mérlegelése alapján kell dönteni a folytatásról.

Forrás: www.allergiakozpont.hu
Fotó:
Andriy Sarymsakov - 123RF.com

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja