SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem elég csak az egyik karon vérnyomást mérni

Családinet [cikkei] - 2014-03-06
Ma már szerencsére egyre több ember otthonában lapul egy vérnyomásmérő, ám a legfrissebb tanulmányok szerint sokan hibásan végzik. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája elárulja, mi mindenre kell odafigyelni.

A szív-és érrendszeri megbetegedések továbbra is vezető haláloknak számítanak szinte az egész világon, így a szakemberek - és a betegek is - egyre inkább azon munkálkodnak, hogy csökkentség a kockázati tényezőket, valamint segíthessék a mielőbbi felismerését a magas vérnyomásnak.

A The American Journal of Medicine-ban megjelent tanulmány szerint szoros összefüggés van a két karon mért szisztolés vérnyomás értéke közti különbség és a jövőbeni szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között. Éppen ezért a kutatók azt javasolják, hogy ne csak az egyik, hanem mindkén karon mérjék meg az emberek a vérnyomásukat, hiszen ha 10 Hgmm, vagy annál nagyobb az eltérés, akkor lehet, hogy komolyabb bajt jelez, így ilyen esetben érdemes szakemberhez fordulni!

A Framingham Heart Study egy kutatásában 3390, negyven év feletti, egészséges önkéntest vizsgáltak, ahol kiderült, hogy azoknál, akiknek nagyobb volt a két karjukon mért érték közti különbség, mint 10 Hgmm, nagyobb eséllyel alakult ki szívprobléma.

További szabályok a helyes vérnyomásméréshez

„Szakszerűen a vérnyomást mindkét karon, fekve, ülve, állva, illetve a lábon is meg kell mérni. Ezt legjobb, ha orvos, vagy képzett asszisztens végzi.”- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája, aki a következőket javasolja még a megfelelő érték meghatározásához:

  • A mérést megelőző fél órában ne igyon teát, kólát, kávét, energiaitalt, vagy egyéb koffein tartalmú italt, és ne dohányozzon, egyébként hamisan magas értéket kap.
     
  • Vérnyomást kiürített hólyaggal mérjen.
     
  • A vérnyomást csak a testi adottságaihoz illeszkedő méretű mandzsettával mérje (4 méretben kapható).
     
  • A vérnyomásmérés ideje alatt ne beszéljen.
     
  • A karok jól meg legyenek támasztva.
     
  • Ne tegye keresztbe a lábait, különben hamisan magas eredményt kaphat.

Fontos, hogy ha magas értéket mér, akkor mielőbb forduljon szakemberhez!

„Természetesen egyetlen mérés alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni a hipertóniát, így lehetőleg ne diagnosztizálja önmagát!” - hívja fel a figyelmet dr. Kapocsi Judit.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
geralt - Pixabay

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja