SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Árvíz és allergia

Családinet [cikkei] - 2013-06-10
Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek allergiát és asztmát okozhatnak. A megoldási lehetőségekről dr. Magyar Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa beszélt.

Allergizáló gombák
Az árvíz során az épületanyag nagy mennyiségű vizet vesz fel, mely a magas vízaktivitású gombák elterjedéséhez vezet. A vízigény alapján ugyanis más penészgomba fajokra számíthatunk egy enyhébb nedvesedés esetén, mint a tartós átázást követően. Az árvizeket követően Stachybotrys, Chaetomium, Ulocladium, Trichoderma, és Aureobasidium gombanemzetségek jelenhetnek meg, melyek allergiát és asztmát okozhatnak.

Így védekezzünk a penész ellen
1. Kárfelmérés. Penészmentesítés előtt kérjen tájékoztatást a biztosítójától a bizonyítékok dokumentálási módjára (fénykép, tárgyi bizonyíték, helyszíni kárbecslés) vonatkozóan. Az egészségkárosodás kockázatának dokumentálására aerobiológiai vizsgálatot is igényelhetnek. Ha a biztosítótársaság megköveteli, a tönkrement tárgyakat tárolja egy lakáson kívüli, zárt, száraz helyen.

2. Szárítás. A penészgombatelepek kialakulásához általában három nap szükséges a vizesedést követően. Mivel ezek nagy mennyiségű spórát termelnek, ezek újabb penésztelepek kialakulásához vezetnek, tehát minél tovább várunk a penészmentesítéssel, a helyzet annál rosszabb lesz. Amint az elöntött házba vissza lehet térni, el kell kezdeni a penészesedés felszámolását. Először hazatérve nyissunk ki minden ajtót-ablakot, hogy meginduljon a kiszáradás. A szellőztetést csak akkor szüneteltessük, ha a kültéri levegő relatív páratartalma meghaladja a 60%-ot. A maradék vizet töröljük fel a padlóról. A penészes vagy szennyvízzel átitatott porózus anyagokat távolítsuk el, zárt szemeteszsákban dobjuk ki. Porózus anyag a tapéta, a gipszkarton, a szigetelőanyagok, a vakolat, a többszörös falfesték-rétegek, szőnyeg, fa- és papír tárgyak, matrac, plüssállatok – ezeket nem lehet kellőképpen megtisztítani, ha bepenészedtek. A spóraterjedését megelőzésére a fertőzött tárgyakat burkoljuk be műanyag zacskóval. Az átnedvesedett tárgyak kiszárításához vessük be a hősugárzókat, páramentesítőket. Nagy teljesítményű hőlégfúvókat, párátlanítókat bérelhetünk a fal szárítására (ha ehhez áramfejlesztő kell, az nem üzemeltethető beltérben, ablak alatt vagy az erkélyen!). Emellett nagyon fontos, hogy folyamatosan szellőztessünk.

Az átázott szőnyegeket, kárpitokat legtöbbször ki is kell dobni. Ha megmenthető, tisztítsuk ki, fertőtlenítsük, és mielőbb szárítsuk meg. A szennyvízzel átitatott töltőanyagot (szivacs, toll) ne használjuk fel.
Távolítsuk el a gipszkarton falakat, ellenőrizzük a ház szigetelését. Az átázott szigetelés sokáig nedves marad, és rejtett penész kialakulásához vezet, illetve az épületanyagban farontó gombák telepedhetnek meg. A burkolatok visszahelyezése előtt győződjünk meg arról, hogy a szigetelés és a faanyag megszáradt (fa esetén a nedvességtartalom ne legyen 14%-nál magasabb). A bútorokat és az új burkolatot csak a teljesen kiszáradt épületben tegyék helyre. Az épület kiszárítása türelmet próbáló feladat, hónapokat is igénybe vehet.

3. Penészmentesítés. Ne végezzék penészallergiások, gyermekek, idősek, várandósok, gyengült immunrendszerűek és légúti betegségben szenvedők.
Haladjunk helyiségről-helyiségre, fokozatosan izolálva a munkaterületet a lakás többi részétől. A penészgomba-telepek lekaparásával nagy mennyiségű spóra jut a levegőbe. A fertőzött helyiség ajtaját zárjuk le műanyag fóliával, hogy a spórák ne terjedjenek szét a lakásban. A munka közben folyamatosan szellőztessünk. A szellőzőberendezéseket ne üzemeltessük, amíg szakemberek nem tisztították meg. Nagyobb épületekben a bontás során negatív légnyomást kell kialakítani a helyiségben, ezalatt a folyosón pozitív légnyomást kell biztosítani.


- A mosógépben tisztítható textíliákat általában meg lehet menteni, amennyiben a penészgombák nem okoztak maradandó károsodást az anyagukban.
- A nem kárpítozott bútorok is megmenthetők, ennek érdekében az udvaron tisztítsuk meg őket. Ha a penészesedés csak a felületet érinti, hagyjuk a tűző napon, majd söpörjük le a kiszáradt, elpusztult penészt. A résekből HEPA szűrős porszívóval eltávolíthatók a lerakódott gombaelemek. Figyelem! Az elhalt spórák is allergizálnak!
- A nem porózus felszínű tárgyakat, mint a műanyag, üveg, beton, különböző fémek stb. könnyen megtisztíthatók a penésztől.
- Az értékes bútorok, könyvek megmentését bízzuk szakértőre, restaurátorra.

4. Lemosás/fertőtlenítés. A penésztelepek eltávolítását követően jöhet a lemosás és a fertőtlenítés. Ez a résekben és durva felületeken a fizikai eltávolítás után megmaradt gombaelemek és a szennyvízmaradványok miatt feltétlenül szükséges. A lemosásnál két vödörrel dolgozzunk, egyikben öblítünk, a másikkal lemosunk. A vizet gyakran cseréljük. A tisztításhoz ne használjunk foszfát-tartalmú szereket- a foszfát táplálja a mikroorganizmusokat. A lemosást követően töröljük a felületet szárazra.

A fertőtlenítésre a hypooldat (10 liter vízhez 6 dl háztartási hypo) is megfelelő, ez szagtalanít is. Fertőtleníteni kell a padlót, a falakat, a konyhát és a fürdőszobát is.

A takarítás során legyünk elővigyázatosak. Ne keverjük a különféle tisztítószereket, pl. savakat, ecetet, vízkőoldót hypóval. Bizonyos tisztítószerek egyes felületeken (alumínium, rozsdamentes acél, linóleum) elszíneződést okozhatnak, ezért kezelés előtt érdemes kis területen kipróbálni ezeket. A nagy mennyiségű penészgomba-spóra tartós belélegzése egészségkárosító hatású. Penészmentesítéskor használjunk kesztyűt, valamint hosszú ujjú és hosszúszárú munkaruhát, zárt cipőt, sapkát. Erős fertőzés esetén viseljünk légszűrő maszkot (a penészgomba spórákhoz ajánlott légszűrő maszkok részecskeszűrő betétje 3M 2125 P2R és 3M 2135 P3 kódszámmal kapható. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a maszk szabályosan illeszkedik és résmentesen zár).
A penész eltávolítását ne magunk végezzük, ha allergiásak vagyunk valamelyik penészgomba-fajra. E munkát ne végezzék 12 év alatti gyermekek, idősek, várandósok, valamilyen immunrendszert gyengítő alapbetegségben illetve légúti megbetegedésben szenvedők. Ez utóbbiak végig tartsák készenlétben a gyógyszereiket. A fertőtlenítőszerek elpusztítják a penészgombát, de nem akadályozzák meg, hogy ismét megjelenjen a gombatelep. A végső megoldás csak a teljes kiszáradással érhető el.

5. Ellenőrzés. A fertőzés megszüntetése után kísérjük folyamatosan figyelemmel, hogy nem jelentkezik-e ismét nedvesedés és penészesedés. Ha az épület még nem száradt ki kellőképpen, a tisztítást és a szárítást újra el kell végezni.

www.allergiakozpont.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

„Csak pár évre maradok otthon” - sok anya csak 15 év múlva jön rá, mit veszített el

Sok negyvenes anya ma azzal szembesül, hogy éveken át otthon tartotta a családot, nevelte a gyerekeket, intézte a láthatatlan feladatokat, most pedig, amikor visszatérne a munka világába, úgy érzi: a "csak pár év szünet" valójában egész karriereket sodort félre.

Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult

A rendetlenség nemcsak a lakásban foglal helyet, hanem a fejünkben is. Egy édesanya most megmutatta, hogyan sikerült három gondolatváltással megszabadulnia a felesleges holmik 90 százalékától - és közben visszaszereznie a nyugalmát. Ezek egyszerű, bárki számára bevethető gondolatváltások.

Több tanárnál találtak mellrákot ugyanabban a középiskolában: vizsgálódik a közegészségügy

Több női tanárnál diagnosztizáltak mellrákot vagy rákmegelőző állapotot egy massachusettsi középiskolában az elmúlt években. Az iskola közegészségügyi vizsgálatot kért, miközben a hatóságok és a vezetés is óvatosságra int: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az épület közvetlen veszélyt jelentene.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja