SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Stressz-teszt a szívnek

Családinet [cikkei] - 2013-05-30
A stressz okozta egészségügyi problémák bármilyen szervet, így a szívet is érinthetik. Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa szerint minél pontosabban ismerjük a szívet érő stressz szintjét, annál korábban lesz lehetőségünk a megfelelő stresszcsökkentő módszer kiválasztására, az egészség megőrzésére, a teljesítmény növelésére.

Fontos információk néhány perc alatt

A VICARDIO egy egyedülálló német orvosi berendezés, mely a szív ingerületvezetése adataiból (EKG) már 60 másodperc alatt egy úgynevezett ElektroKardioPortre-t (EKP) készít. Ez a színes, háromdimenziós portré gyorsan láthatóvá teszi a szakember és a páciens számára a szívizom állapotát, ingerületvezetés folyamatát, valamint a vizsgált szív stresszterhelésének intenzitását. Vagyis megtudhatjuk, mennyi stressznek tesszük ki magunkat és a szívünket!
- A készülék ezen felül lehetővé teszi a szívfrekvencia-variabilitás mérését is (HRV), amely a szív stresszterhelése alapján változik, s ennek segítségével az egyéni szív stresszfaktor is detektálható – hangsúlyozza Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa.
A szakember értékeli a szívütések időrendjét és frekvenciáját is, amelyből következtet a szív pszichés-vagy fiziológia terhelésének mértékére. Ezzel a szív stressz-meghatározással egészíti ki a VICARDIO az EKG által szállított adatokat. A szívstressz-mérés mindössze 5-10 percet vesz igénybe, a szűrésen részt vevők pedig szóbeli értékelést és nyomtatott értékelő lapot kapnak az eredményről.

Teszteld magad!

Az alábbi teszt segítségével önmagunk is eldönthetjük, mennyire vagyunk kitéve a stressz-terhelésnek. (A teszt természetesen csak tájékoztató jellegű, nem diagnosztikai igényű.) Minden kérdésre három válasz lehetséges: gyakran, ritkán és szinte soha.

1. Milyen gyakran érez szorongást?
2. Úgy érzi, sokat kell „nyelnie”, a dühét visszafojtania?
3. Sűrűn tapasztalja, hogy szapora a pulzusa?
4. Gyakran kap el fertőzést?
5. Szokta azt érezni, hogy „kikészíti” a munkája?
6. Gyakoriak a családjában a konfliktusok?
7. Érezte már kilátástalannak a helyzetét?
8. Előfordul, hogy hosszú ideig nem tudja elengedni önmagát?
9. Vannak alvásproblémái?

Értékelés

-Amennyiben zömében „gyakran” a válasz a kérdésekre, érdemes mielőbb kivizsgáltatnia magát, ugyanis a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából veszélyes stressz-szintnek van kitéve. A fizikai vizsgálatokon túl ajánlatos elsajátítania valamiféle stresszoldó módszert, és megtanulnia uralni az érzelmeit.
- Ha a „ritkán” válaszok vannak többségben, Önt érinti ugyan a negatív stressz veszélye, de még kezében az irányítás. Érdemes lenne találnia egy módszert, amellyel levezeti a bennrekedt feszültséget, egy kivizsgálással pedig elejét vehetné a testi problémáknak is.
- Ha szinte soha nem érintik Önt a fenti tünetek, akkor Ön remekül boldogul még ebben a rohanó világban is, valószínűleg tudatosan foglalkozik a lelki békéjével. Amennyiben megtanulja tartósítani ezt az állapotot, figyel az étkezésére és a rendszeres mozgásra, elég csak évenként kivizsgáltatnia magát, hogy elkerülhesse a szív – és érrendszerének betegségeit.

www.oxygenmedical.hu

Kép: David Castillo Dominici, freedigitalphotos.net

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja