SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tartsd kézben az asztmás tüneteket!

Családinet [cikkei] - 2013-05-08
Az asztma egy krónikus légúti gyulladásos betegség, amely évről-évre egyre több embert érint világszerte. Kialakulásának okai lehetnek a genetikai hajlam, illetve olyan környezeti hatások, mint a dohányfüst, szennyezett levegő, allergének vagy légúti fertőzések. Habár az asztma nem gyógyítható, tünetei gyógyszerekkel kezelhetők.

A Világmozgalom az Asztmásokért Szervezet idén 15. alkalommal tartja meg az Asztma Világnapját, aminek célja a betegségre és annak kezelési módjaira irányuló figyelemfelhívás.

Az asztma egy krónikus betegség, amit a légutak gyulladása és hörgőszűkület jellemez. Többnyire már gyermekkorban kialakul, s minden 10. gyereket érint. Felnőtt korban a betegség kialakulásának esélye már ennek az aránynak csak a fele, azaz 5%. Azoknak, azonban akiknél van asztmás a családban, nagyobb a kockázatuk arra, hogy jelentkezzen náluk is ez a megbetegedés. Szakértők szerint a genetikai hajlam mellett a betegség nagyfokú terjedésének az egyik fő oka az elvárosiasodás, és az ehhez kapcsolódó szennyezett levegő.

Az asztmás betegek légútjai rendkívül érzékenyek, ezáltal fokozattan reagálnak bizonyos belélegzett anyagokra – pollen, dohányfüst, szmog, penészgombák, atkák, stb. –, a fokozott fizikai terhelésre, stresszre és a légúti fertőzésekre.  Az asztmát kiváltó inger hatására a beteg légutak begyulladnak, nyálkahártyájuk megduzzad, ezáltal a légutak beszűkülnek és túlzott mennyiségű váladék termelődik. A betegség jellegzetes tünetei a köhögés, légszomj, mellkasi feszítés és az éjszakai nehézlégzés. Ezek a tünetek nagymértékben ronthatják a betegek életminőségét, ezért ilyen esetben fontos a megfelelő terápia alkalmazása és betartása.

Az asztma egyelőre sajnos nem gyógyítható krónikus betegség, de megfelelő kezeléssel a tünetek ellenőrzés alatt tarthatóak és jó életminőség biztosítható a beteg számára.  A fejlett orvostudománynak köszönhetően ma már léteznek olyan hosszú hatású hörgőtágítók, amelyeket a legkorszerűbb hajtógáz-mentes inhalációs eszközökkel juttatnak be a beteg légutakba. A speciális gyógyszerbejuttatási mechanizmus révén ezek az új generációs inhalátorok megkönnyítik a betegek számára a hörgőtágító készítmény belélegzését, és csökkentik a szájban és a torokban a hatóanyag lerakódását, ezáltal jobb gyógyszereloszlást biztosítva a tüdőben.

Az Asztma Világnapját minden évben május első keddjén tartják világszerte. Az idei világnap jelmondata: „Tartsd kézben az asztmás tüneteket!” A világnapot szervező mozgalom célja, hogy tájékoztassa a betegeket az asztma gyógymódjairól, s a kezelőorvosok iránymutatását igénybe véve fokozza a betegek önállóságát saját betegségük ellenőrzésében és kezelésében, ezáltal elkerülve a rohamok esetén szükséges gyakori hospitalizációt.

Ma Magyarországon közel 300.000 asztmás gyermeket és felnőttet tartanak nyilván, jelentős azonban azok aránya, akik nem ismerik fel a tüneteket, ezért nem fordulnak orvoshoz betegségükkel. Sajnos az elmúlt években nem csak a betegek száma növekedett, de a kór kialakulása egyre fiatalabb korban jelentkezik. Becslések szerint az asztmás betegek száma 2025-re akár másfélszeresére is nőhet, ezáltal elérve a 400-450 milliós betegszámot világszerte.

Kép: marin, freedigitalphotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja