SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Asztmásokon segít a magyar diákok telefonos alkalmazása

Családinet [cikkei] - 2017-09-18
Asztmásokon segít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara diákjainak Pulmoment nevű telefonos alkalmazása, mely egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon - közölte az MTI-vel az egyetem.

Az innovatív alkalmazást az ELTE Informatikai Karán tanuló Eke Dániel, Bernáth Levente és Szücs András fejlesztette. Ez az első olyan magyar applikáció, ami közvetlenül kapcsolja össze az asztmás betegeket a saját orvosával.

A program a rendszeres, kötelező viziteket gyorsítja fel úgy, hogy a rutinkérdéseket már a vizit előtti időszakban felteszi, a páciensek néhány gombnyomással megválaszolhatják - ismertette a részleteket a közlemény. Ezzel a több órás rendelői várakozást a töredékére csökken, és az orvosok is folyamatos képet kapnak a betegek állapotának változásáról. 

A fejlesztés, amely az ELTE Innovatív Hallgatói Ötletpályázatán 2016-ban első helyezést ért el, számos más hazai és nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen.

A hallgatók 2016-ban kezdték el a tervezést akkor még Symbimed néven, majd könnyebben érthető és a fejlesztéshez jobban kötődő Pulmomentre keresztelték az alkalmazást.

A 25 ezer dollár (6,5 millió forint) összdíjazású versenyen a selejtezők után a döntőbe jutott csapatok három körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről.

A versenyt 2017. szeptember 18. és 22. között rendezik Koppenhágában - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Fotó: Adrianna Calvo / PEXELS

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja