SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Most kell ellenőriztetni az anyajegyeket!

Családinet [cikkei] - 2012-09-20
Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Az "emlékező bőrről", a gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász- kozmetológusa beszélt.

Bőrünk emlékezete

A bőr minden napon töltött órát, valamint a káros UV-sugárzás hatását megőrzi, és mintegy összeadva raktározza. Vagyis minden egyes napozással és leégéssel egyre növekszik a későbbi bőrdaganatok kialakulási valószínűsége. Ez érvényes a szoláriumra is, az ottani UV-A tartományú fény szintén provokálja az anyajegyeket. Ráadásul a bőr felső rétegein áthaladva a mélyebb rétegekben okoz károsodást, így a bőr idő előtti öregedését, a feszesség csökkenését okozza.

Ugyanakkor az anyajegyek is képesek barnulni, vagyis fény hatására is sötétedhetnek, és ahogyan a bőrszín kopik, úgy világosodhatnak is. Sőt, ezek a pigmentált felületek leginkább a bőrt ért UV-sugárzástól függően alakulnak ki, de egyes hormonális változásoknál, így például a serdülőkorban és a terhesség alatt is gyakori, hogy több anyajegy jelenik meg a bőrön, illetve a meglévők sötétednek.

Anyajegyek mikroszkóp alatt

A bőrgyógyászok több, mint tíz éve használják az úgynevezett dermatoszkópot az anyajegyek vizsgálatára, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. A hámnak azt a rétegét világítja meg, amely szabad szemmel nem jól látható – így minden részlet jobban észlelhetővé válik. Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó.

A dokumentáció tehát elsősorban nem akkor van nagy jelentősége, amikor valakinek 6-8 problémamentes anyajegye van, hanem ha adott esetben 100-150 anyajegy van a bőrön, esetleg a családban volt már rosszindulatú daganatos betegség, akár festékes, akár más hámeredetű daganat. Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott és melyik az, amelyet el kell távolítani.

Az éves szűrés elengedhetetlen

  • Jellemzően mi, bőrgyógyászok véleményezzük, mely anyajegyeket ajánlott vagy lehetséges eltávolítani. Ez akkor indokolt, ha pigmentszerkezete gyanúsnak tűnik, vagy ha valami miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve. A páciens kérésére bármelyik anyajegytől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok. – ismerteti dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa. Ha azonban egy gyanús anyajegyet időben, sebészileg eltávolítunk, akkor azzal akár életet is menthetünk. Mindehhez azonban elengedhetetlen az évenkénti anyajegy-szűrés!

Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztaljuk:

  • Megváltozik a színe vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. Különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
  • Megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.
  • A korábbi mellett új, többitől eltérő anyajegy jelentkezik.
  • Az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
  • Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége is.

www.oxygenmedical.hu

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja