SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Speciális mozgással a hátfájdalom ellen

Családinet [cikkei] - 2012-01-02
Létezik-e hatásos mozgásforma a krónikus hátfájdalom ellen, vagy csakis a mozgásszegény életmódba menekülhetnek a fájdalommal élők? Ezekre a kérdésekre reagált dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd szakorvosa.

A hátfájdalom óriási probléma

A derékfájdalom az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, amely a felnőtt lakosság közel 80 százalékát érinti az élete bizonyos periódusaiban. Nagy-Britanniában például 4,9 millió munkanap esik ki csak emiatt évente. A szigetország legnagyobb ezirányú kutatásából nemrégiben egyértelműen kiderült, hogy egy bizonyos mozgásforma jobb hatással van a krónikus hátfájdalomra, mint a hagyományos kezelések. Ez a bizonyos mozgásforma pedig a jóga. A York-i egyetem tanulmánya ugyanis megállapította, hogy azok a betegek, akik egy speciális 12 hetes jógaprogramon vettek részt, sokkal nagyobb javulást tapasztaltak, mint a csak hagyományos orvosi kezelésben részesülők.

A betegek közül 156-an vettek részt a jóga órákon, míg 157-en csakis a háziorvos által ajánlott kezeléseken vettek részt. A programot 20 jógaoktató dolgozta ki, kifejezetten a kezdőkre szabva és a hátfájdalomra fókuszálva. A hatásokat pedig 3, 6 és 12 hónap múlva mérték, és kiderült, hogy a jógának mind a rövidtávú, mind a hosszú távú hatása kiváló, ráadásul nincs mellékhatása.

Eredmények rövid- és hosszútávon

Az eredményeket egy kérdőívvel mérték fel, és olyan kérdésekre keresték a választ, hogy a három hónap után sikerült-e a betegeknek gyorsabban sétálni, segítség nélkül öltözni vagy hosszabb ideig álldogálni, mint a mozgásprogram előtt. Az eredményekből kiderült, hogy három hónap után a jógázók 30 százalékkal eredményesebbek voltak, mint a csakis gyógyszeres kezelésben részesülők. A résztvevők valamennyien beszámoltak arról, hogy sokkal mozgékonyabbnak, hajlékonyabbnak érezték magukat, és külön hangsúlyozták, hogy a tanult elemeket remekül tudták alkalmazni a mindennapi tevékenységük során. Ráadásul jóval kevesebb fájdalomcsillapítóra is volt szükségük.


Mozgással kikerülhetünk a fájdalom spirálból

Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa szerint akut derékfájdalom esetén is ajánlatos annyira aktívnak maradni, amennyire csak lehetséges és tovább folytatni a mindennapi tevékenységeket. Ha ugyanis nem mozgunk, belekerülünk egy lefelé tartó spirálba, amelyben az inaktivitás egyesül a fájdalommal és a lehető legrosszabb végkifejletet vetíti előre. A hosszútávú mozgásbeszűkülés és munkaképtelenség ugyanis tovább mélyíti a depressziót és még nagyobb fájdalomhoz vezet.

- Nagyon fontos lenne, hogy minden, hátfájdalommal érkező betegnek megtaláljuk a hozzá leginkább illeszkedő mozgásformát. Ez a jógán kívül lehet például Pilates, gerinctréning, kinesis, Body Art,callanetics, gerinctréning, tánc, lovaglás, úszás. Ha sikerül rálelnünk az optimális edzésre, ez fizikailag is sokat segít, és a páciens érdeklődésének fókuszát is képes pozitív irányba terelni, és meggyőzni őt arról, hogy ura a testének és képes kezelni a fájdalmat.  Az orvosi vizsgálat és ellenőrzés azonban elengedhetetlen, hiszen nem csak kezdésnél, de a folyamat során is kontrollálni kell az állapotot.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Fotó: vienetta: Im Einklang der Natur
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?

Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja