SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A 3 leggyakoribb bőrrák

Családinet [cikkei] - 2011-08-26
A nyár vége az egyik legjobb időszak arra, hogy ellenőriztessük bőrünk állapotát, hiszen az UV-sugárzás a pozitívumai mellett sajnos a bőrdaganatok kialakulását is befolyásolja. A három leggyakoribb bőrrák fajtáról és a korai felismerés jelentőségéről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa beszélt.

Basalioma

basaliomaEz a leggyakoribb bőrdaganat fajta, ám szerencsére a legjobban gyógyítható is, amely leginkább a napfénynek kitett testfelszíneken alakul ki. Viszonylag lassan növekszik, azonban a mélyebb szövetekre terjedve akár a csontokat, porcokat is „elrághatja”, viszont áttétet más szervekbe nagyon ritkán ad. A felületes forma fagyasztással, speciális krémmel, fénykezeléssel (PDT), a nagyobb, súlyosabb forma műtéttel teljes mértékben gyógyítható, de később kiújulhat, ezért rendszeres utánkövetés szükséges. Nincs olyan állapot, amely felhívhatná a figyelmet a később kialakuló basaliomára, hiszen előzmények nélkül, ép bőrön jelenik meg. Elsősorban azokon alakul ki, akik életükben sokat tartózkodtak napfényen, többször leégtek, ill. rendszeresen szoláriumoznak. Akik ásott kút vizét itták korábban, szintén hajlamosabbak basaliomára, a vízben lévő arzéntartalom miatt. Mivel kialakulását leginkább az UV-sugárzás befolyásolja, így mindenképpen a megelőzésre, a megfelelő fényvédelemre kell helyezni a hangsúlyt.

Mire kell felfigyelni? Figyeljünk, ha találunk olyan halványvörös, hámló, vagy gyöngyházszínű, tágult ereket tartalmazó elváltozást, amely esetleg viszkethet is. Ha sérülést követően nem gyógyuló, esetleg vérző seb, fekély alakul ki.

Spinalioma

A második leggyakoribb bőrrákfajta a bőr felszíni rétegeiből, az úgynevezett tüskéssejtekből indul ki, és áttétet is képezhet más szervekben (nyirokcsomók, tüdő, csont). Nem kizárólag a napfénynek kitett területeken alakul ki - bár az UV-sugárzás jelentős kockázati tényező -, előfordulhat például a száj nyálkahártyáján, nemi szerveken is. Megjelenésében az ionizáló sugarak, kémiai anyagok (mint pl. a kátrány, arzénszármazékok), Human papilloma vírus (HPV) is szerepet játszanak. Ha időben észlelik, műtéttel vagy sugárkezeléssel eredményesen gyógyítható.

Mire kell felfigyelni? Mindenképpen gyanús a bőrön megjelenő új képlet, amely nem gyógyuló sebre emlékeztet. Figyelni kell a meglévő krónikus bőrgyulladások kifekélyesedésére is.

Melanoma malignum


A legsúlyosabb bőrdaganat fajta, a bőrrák okozta halálozások 75 százalékáért felelős, bár szerencsére ez a legritkább típus is egyben. Jellemzően a bőrben elhelyezkedő melanocytákból, bőrfestéket termelő sejtekből indul ki, áttétet adhat a tüdőbe, agyba, májba, csontokba és akár halálos is lehet. A háttérben állhat egy festékes anyajegy sérülése, többszöri leégés is. Éppen ezért az egyik legnagyobb kockázatot a rendszeres UVA sugárzás jelenti, de az UVB-nek is szerepe van - így nem csak a napfény, de a szolárium is növeli a rizikót. Nemcsak meglévő anyajegyből alakul ki, az esetek 2/3-ában újonnan keletkezik a bőrön.

Érdemes ellenőriztetni a nagyméretű, nagyszámú, valamint a veleszületett anyajegyeket is, hiszen, bár a betegség viszonylag gyorsan ad áttétet, ha időben észreveszik, a melanoma is gyógyítható.  

Mire kell felfigyelni? Amennyiben egy anyajegy szabálytalan alakúvá válik, sötétedik, esetleg szürkés részletet kezd el tartalmazni, hirtelen megnő, vérzik, viszket, illetve ha olyan új anyajegy jelenik meg rajtunk, ami színben, alakban eltér a többitől, feltétlenül bőrgyógyászhoz kell fordulni.

Az ellenőrzés életet menthet

Bőrgyógyászati ellenőrzés évente mindenkinek javasolt, de akinek sok, vagy szabálytalan anyajegye van, családjában előfordult melanoma, annak ennél gyakrabban ajánlatos részt vennie szakorvosi vizsgálaton. - figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa.

A bőrgyógyász egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá válhatnak. Szerencsére ma már léteznek olyan számítógépes anyajegyszűrő programok, melyekkel nemcsak alaposabban lehet vizsgálni az anyajegyeket, de rögzíteni is lehet őket, ezért később össze lehet hasonlítani az így készült fotókat. Így pontosan meg lehet mondani, hogy változott-e és esetleg szükséges-e eltávolítani. Ha egy gyanús anyajegyet időben, sebészi úton eltávolítunk, akkor megakadályozhatjuk, hogy ebből később melanoma alakuljon ki.

Az önvizsgálat, a rendszeres bőrgyógyászati kontroll és a megfelelő fényvédelem, akár az életünket is megmentheti!

Forrás: www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja