SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Veszélyben a következő generáció

Családinet [cikkei] - 2011-01-25
A történelemben először, a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A háttérben pedig az elhízás talaján kialakuló betegségek állnak. A helyzet a fejlett világban mindenütt súlyos, a magyar állapotokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.

A betegségek megelőzhetőek lennének
Egyre nagyobb mértéket ölt a gyermekkori elhízás, és az ennek következtében kialakuló betegségek, mint a 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása, holott ezeket eddig jellegzetes felnőtt-betegségeknek tekintették. – ez derül ki a Loyola University részeként működő Gottlieb Memorial Hospital jelentéséből.

Különösen tragikus, hogy ezeknél a gyerekeknél mindezek következtében 2-5 évvel lesz kevesebb a várható élettartam, mint a szüleiknél. Holott a folyamat a gyermekkori elhízás megelőzésével megállítható lenne. Hiszen a túlsúly kialakulásában nem csak  a genetikának és a szülők testalkatának van szerepe, de a kultúrának és a környezet szokásainak is. Ha csak az egyik szülő elhízott, a gyereknek 50 százalék az esélye a kövérségre, ám amennyiben mindkét szülőnek súlyproblémái vannak, 80 százalék, hogy a gyerek is küzdeni fog ezzel. Ugyanakkor a normál testsúlyú szülők gyerekei csupán 7-8 százalékban túlsúlyosak – vázolja a helyzetet dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.  


Nem csak testi hátrány
A Center for Disease Control tanulmánya szerint a 10-15 éves elhízott gyerekek 80 százaléka kövér marad legalább 25 éves koráig. Sőt, minél kisebb korban jelenik meg a túlsúly, annál komolyabb a veszélye a felnőttkori súlytöbbletnek is.
Ráadásul az elhízás nem csupán komoly fizikai veszélyeket, de szociális hátrányokat is rejt. Az elhízott gyerekek ugyanis nagyobb arányban vannak kitéve zaklatásnak, csúfolásnak, elszigetelésnek, és az alacsonyabb önértékelésük rosszabb teljesítményhez vezet az iskolában és a későbbi munkájuk során is.

Mit tehetnek a szülők az „elhízás-járvány” terjedése ellen?

  • Már csecsemőkorban fontos, hogy ne tápláljuk túl a csecsemőt, amire főként a szerepükben bizonytalan anyák hajlamosak. Ugyanis, ha a baba unalmát vagy nyugtalanságát is evéssel próbáljuk enyhíteni, az hibás tanulási folyamathoz vezet, és a gyermek mindig hajlamos lesz a problémáit evéssel „megoldani”.
  • A diéta helyett érdemes inkább az egészséges táplálkozásra fókuszálni. Az ritkán vezet megoldáshoz, ha ugyanazokból a magas kalóriatartalmú ételekből adunk kevesebbet a gyereknek, inkább változtassunk az ételek fajtáján és összeállításán. Ne higgyük, hogy a gyerekek egyáltalán nem hajlandóak megkóstolni az új ízeket, különösen, ha szülők maguk is élvezettel falatozzák. A szülői étkezési szokások megváltoztatása nélkül azonban nem működik a gyerek életmódváltása.
  • Figyeljünk a rejtett kalóriákra! Sok gyerek nem a főétkezések alkalmával eszik túl sokat, inkább folytonosan csipeget. Ha sikerül a chipseket, édességeket friss gyümölcsökre, zöldségekre, a cukros üdítőket (még a gyümölcsleveket is) pedig vízre cserélni, már sok kalóriát spórolunk.
  • A mozgást nem lehet megspórolni. Mivel az iskolai testnevelésórák ritkák és nem biztosítanak elég mozgási lehetőséget, hasznos, ha a gyerekek már kis koruktól különböző sportágakat kipróbálhatnak. Legjobb, ha maguk a szülők is mozognak, így ez a példa lesz természetes a gyerekeknek is. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja