SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egy fontos százalékláb - az emlőrák ellen

Családinet [cikkei] - 2010-03-01
Az adóbevallás ma mindenkit érint, adónk felajánlható 1%-áról mi döntünk. Szerencsére jogunkban áll nekünk szimpatikus, fontos, segítő civil tevékenységet támogatni.

Idén segítse Ön is az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkáját abban, hogy legalább egy százalékkal csökkenhessen az emlődaganatos hölgyek száma.

Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, ritkábban, de egyre emelkedő számban férfiaknál is előfordul. Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedést diagnosztizálnak. Jelenleg 60.000 emlődaganatos betegről tudnak, több mint kétharmaduk azonban már előrehaladott, áttétes mellrákkal kereste fel orvosát.
Holott az emlődaganat a korai stádiumban igen jó eséllyel, 90%-ban gyógyítható, de csak akkor, ha idejében felismerik.

Hazánkban a 45-65 év közötti nőket kétévente hívja az ÁNTSZ lakóhelyük szerint illetékes mammográfiás szűrővizsgálatra. Jelenleg a leginkább veszélyeztetett korosztályhoz tartozó nők mindössze 38%-a tesz e felhívásnak eleget, ezért az Egyesület évről-évre újabb programokkal igyekszik ösztönözni a részvételi kedvet.

Rengeteg dolgunk van! Pontosan 62%-nyi: ennyi azon veszélyeztetett nőknek az aránya, akik nem jelennek meg semmilyen szűrővizsgálaton. Ezért hirdetjük meg évről-évre, hónapról-hónapra  „mozgósító” kampányainkat, ezért hangsúlyozzuk minden fórumon és rendezvényen az önvizsgálat fontosságát!

Eredményeink:

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni kampányaihoz eddig is rengeteg támogatást, erkölcsi és anyagi segítséget kapott. Eredményeink dióhéjban:

  • 2009-ben útjára indítottuk és 2010-ben is folytatjuk a nagysikerű „Összefogás Póló” és „Összefogás Zokni” kampányainkat, amellyel cégek, hazai és külföldi világsztárok segítségével juttattunk el több mint 20 ezer háztartásba önvizsgálatra serkentő és tanító tájékoztató füzetecskét.

  • Több ezren sétáltak át velünk 2002 óta a rózsaszínben pompázó Lánchídon azért, hogy a szűrések fontosságát és saját felelősségünket a betegség megelőzésében hangsúlyozzák. Lánchíd Séta programunk idén is megrendezésre kerül.

  • 16 nagyvállalat 100 000 munkatársát kértük arra, hogy vigye haza üzenetünket és családja körében népszerűsítse az országos egészségtudatossági kampányunkat,a PartnerLánc-ot, hiszen valljuk, hogy először saját házunk táján, szűk környezetünkben kell elkezdeni az egészségről máshogyan gondolkodni. Tavasszal folytatódik ez a kampány is.

  • A Ferencvárosi Torna Club női kosárlabda szakosztálya is csatlakozott a mellrák elleni felvilágosító kampányához. A kosárcsapat az Egyesület logóját kiemelt helyen tünteti fel szerelésén a 2009/2010-es szezon és az azt követő évad első osztályú mérkőzésein és rendezvényein.

Büszkék vagyunk arra, hogy az Egészség Hídja Összefogás Egyesület hazánkban az első PPP (public private partnership), azaz a kormányzat, az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló kezdeményezés.
Pártállástól, üzleti érdekektől függetlenül tudunk megszólítani és összefogásra buzdítani politikusokat, szervezeteket, sztárokat és üzletembereket.

„Reméljük, hogy ezekkel a kezdeményezésekkel minél több hölgyhöz jut el üzenetünk, hogy törődjön az egészségével, hogy ne feledkezzen meg a szűrésről, mert az időben felismert mellrák több mint 90 százalékos hatékonysággal gyógyítható. Az egészség rajtunk múlik!” - mondja Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke.

Hálásak vagyunk mind a médiának, mind a közszereplőknek azért, hogy eljuttatták üzeneteinket a célcsoporthoz. 2010-ben is számítunk az együttműködésükre!

Adójának 1%-a, a mi Egészség Hídja Összefogásunkban egy olyan tartó láb lehet, amellyel anyák, feleségek, nagymamák, lányok túlélési esélyeit javíthatjuk.

Az emlőrákban elhunytak száma korábban nőtt, a nyugati országokban ma már csökken. Magyarországon az utóbbi években a növekedés megállt, és talán a daganatos halálozás csökkenése is megkezdődött.
Hisszük, hogy ebben az önvizsgálatra való felhívásnak, az ösztönző programoknak is szerepük volt.


Csatlakozzon hozzánk és támogassa
az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkáját
személyi jövedelemadója 1 %-val!

Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület
székhely: 1135 Budapest, Lehel út. 61. 4. em.
nyilvántartási szám: Fővárosi Bíróság 12.165
bankszámla szám: 12011351-00142577-00100009
adószám: 18123869-2-41

www.egeszseghid.hu


betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja