SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ne ess pánikba! - Abortuszmentes Magyarországért

Varga Mariann [cikkei] - 2009-11-23
A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) október elejétől országos kampányt indított, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az abortusz veszélyeire, a fogamzásgátlás lehetséges módszereire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a szeretkezés előkészületlenül, váratlanul történik, vagy a fogamzásgátlásban valamiféle hiba-baleset csúszik.

Hazánkban 12 percenként esik teherbe úgy egy nő, hogy nem szeretné megtartani kisbabáját.

Magyarországon 2000-ben 59 249 terhesség-megszakítás történt: az ezt követő években csökkent ez a szám, például 2006-ban 46 324 megszakításra került sor, majd 2008-ban 44 089 abortuszt végeztek. A KSH legfrissebb statisztikai adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25-29 illetve a 30-34 éves korosztályban figyelhető meg. A  terhesség-megszakítások száma gyorsabban csökken, mint a születéseké. Az élveszületésekhez viszonyított arányszám a 25-34 éves korosztályban a legalacsonyabb, ahol a abortuszok száma az élveszületésekének harmadát sem éri el. A csökkenés mértéke az idősebb korosztályokban kifejezettebb, még a fiatalok esetében bizonytalanabb. 2008-ban száz élveszületésre az előző évivel lényegében azonos számú: 45 művi vetélés jutott. Magyarországon 12 percenként esik teherbe úgy egy nő, úgy hogy nem szeretné megtartani kisbabáját.

Az MCSNTT elnökének véleménye szerint a tizenévesek estében a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással, szexuális neveléssel. A magyar tiniknek sajnálatos módon hiányosak az információik  a fogamzásgátlás lehetősségeit tekintve. Ez részben annak köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése tabu témának számít, másrészt a fiatalok azt gondolják ők mindent tudnak a nagybetűs életről. Ma már az oktatási intézményekben sem fektetnek kellő hangsúlyt a szexuális felvilágosításra.

Minden tininek joga van ismerni a testét, joga van betekintést nyernie a szexuális élet rejtelmeibe, és nem utolsó sorban egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson. Meg kell őket óvni a terhesség- megszakítás „gyötrelmeitől”, ugyan akkor fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy ha hiba csúszik a védekezésbe, akkor nem kell pánikba esni, hiszen erre is van megoldás, ami nem más, mint maga a sürgősségi fogamzásgátlás, amely sok keserves tapasztalattól mentheti meg a fiatalokat. Európa számos országában a tablettát a „bajbajutottak” a patikában recept nélkül is megvehetik, míg hazánkban erre nincs lehetőség. Bártfai György professzor a Társaság elnöke ezzel kapcsolatosan megjegyezte:  Európa sok országában részben, vagy egészben finanszírozza az egészségbiztosító a sürgősségi tablettákat. Köztudott, hogy a terhesség-megszakítás egészség károsodást, akár meddőséget okozhat, amely egy egész életre kihathat – tette hozzá. Azoknál a nőknél, akiknél több abortuszt is végeznek, sokkal magasabb a spontán vetélések és a koraszülések aránya. A fogamzásgátlással kapcsolatban, mint a professzor mondta nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő ismeretekre, ugyanis a hormonális védekezésről számos tévhit él a köztudatban. 



A sürgősségi fogamzásgátlást népszerűsítő kampány a megfelelő szexuális és erkölcsi nevelésre is buzdít, ugyanakkor tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogyha megtörténik a „baj”, ha a szeretkezés előkészületlenül, váratlanul történik, vagy a fogamzásgátlásban valamiféle hiba-baleset csúszik van megoldás, van esély a nem kívánt terhesség elkerülésére.

A kampány, nemcsak a televízióban, hanem a rádióban az írott és az Online médiában is kellő hangsúlyt kap, amelyet a kültéri média egészít ki. Ugyanakkor a www.neesspanikba.hu weblap is segítséget nyújt a fiataloknak eligazodni a fogamzásgátlás világában. A legfrissebb mérési adatok szerint az elmúlt egy hónapban közel 22.000 fő látogatott el a kampányt népszerűsítő honlapra. November elején a Társaság pályázatot írt ki elsősorban kreatív gondolkodású főiskolások és egyetemisták részére „Biztonságos szerelem” témakörben. A szervezők kíváncsiak arra, hogy fiatalok, hogyan látják, mit tennének egy abortuszmentes Magyarország megvalósítása érdekében.

Érdemes ringbe szállni, hiszen számos nyeremény vár gazdára a legjobb pályázatot benyújtók között, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy a legjobb ötleteket viszont láthatjuk egy újabb hasonló kampány elemeként.

www.diamondagency.hu

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja