SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyógyszer, gyógynövény: Adok, kapok?

[cikkei] - 2004-06-30
Szúró fájdalom a hátunk táján, hirtelen, éppen a legrosszabbkor. Orvoshoz menni persze nincs idő, hát gyorsan át a szomszédhoz, adjon már valami fájdalomcsillapítót. Ő persze a legjobb szándéktól vezéreltetve, nagylelkűen felajánlja kedvenc ízületi gyulladáscsökkentőjét, amelyet két hónapja írt fel a doki, és még van egy kicsi belőle. Nem is sejti, mennyire rosszat tesz nekünk, igaz, mi sem sejtjük, mennyit árthatunk magunknak.

Hogyan döntsük el, hogyan ítéljük meg, mennyire komoly a probléma? Egy biztos, szűnni nem akaró, erős fájdalommal, vagy a test bármely részén láthatóvá vált jelentősebb elváltozásokkal fontos minél hamarabb orvoshoz fordulni. Előfordulhat azonban, hogy különböző okok miatt ebben éppen akadályoztatva vagyunk, viszont szeretnénk megszabadulni a fájdalomtól, rosszulléttől addig is, amíg nem láthatjuk orvosunkat. Egy ilyen helyzet újabb döntés elé állít minket, mégpedig önmagunk ideig-óráig való kezelésének módját illetően. A szomszédba való átpattanás helyett érdemes először is tisztában lenni az alkalmazható gyógymódok:  a gyógyszerek, gyógytermékek, és egyéb lehetőségek mibenlétét, hatásmechanizmusát illetően. Lássuk csak!

A gyógyszerek,  amelyek vegyi úton előállított hatóanyagokokat tartalmaznak különböző betegségek tüneti kezelésére a gyors, drasztikus beavatkozást jelenthetnek sürgős és súlyos esetekben. Ám  veszélyesek lehetnek a mellékhatások és a legtöbb gyógyszer csak tüneti kezelést ad. A gyógyszer kiváló megoldás lehet egy súlyos betegség esetén a gyors beavatkozásra, de nem megfelelő a enyhe lefolyású betegségekre; ekkor inkább a gyógytermékek használata javasolt. Sajnos a magyar lakosság jó része ki sem kéri a szakorvos tanácsát, mielőtt különböző panaszai megszüntetése céljából marokszámra kezdi szedni a különböző gyógyszereket, nem is sejtve, hogy ezzel többet árt, mint használ. Különösen igaz ez az antibiotikumokra, ezért nagyon fontos, hogy azokat csak és kizárólag az orvos által előírt ideig és mennyiségben fogyasszuk, ezt követően pedig dobjuk ki, nem tartogassuk őket!

 

“Kockázatok és mellékhatások tekintetében...”

 

Számtalanszor találkozunk a jól ismert szlogennel, kívülről fújjuk. Vajon miért kell ezt olvasnunk, hallanunk, valahányszor kapcsolatba kerülünk valamilyen gyógyszert ismertető reklámmal, tájékoztatással? Azért, mert a betegek alkatuktól, általános fizikai és szellemi állapotuktól függően másképpen reagálhatnak a gyógyszerekre, kinél-kinél más mellékhatásokkal egyetemben. Azt eldönteni, hogy egy adott esetben a betegtájékoztatón felsoroltak közül milyen mellékhatás várható és a beteg állapotától ill. a készítménnyel együtt szedett más készítményektől függően milyen lesz a gyógyulás hatékonysága, csak szakember képes. Nem véletlen és nem üres szólam tehát, hogy a kezelés megkezdése előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

A gyógytermék természetes alapanyagokat tartalmazó (és általában azokban gazdag) készítmény, amely recept nélkül kapható patikákban, drogériákban. A gyógytermék vagy közismert nevén gyógyhatású készítmény segítséget nyújthat olyan általános és  közismert népbetegségek  gyógykezelésében, mint például a nátha, azonban  lassú hatású, esetleges mellékhatásokkal és nagyrész tüneti kezelést ad.  Arra is vigyázni kell, hogy a gyógyterméket is túl lehet adagolni, és helytelen megválasztása, alkalmazása hasznos helyett igen káros lehet. Nem mindegy például, hogy milyen típusú köhögésre vásárolunk szirupot, teszem azt, ha száraz köhögésre köptetőt iszunk, előbb-utóbb “kiköhöghetjük a tüdőnket”.

 

Csak természetes...

 

Az évszázadok óta bevált, és a holisztikus gyógymódok újrafelfedezése révén szintén újra előtérbe kerülő és növekvő népszerűségre szert tevő gyógynövények a természetes gyógymódok letéteményesei. A gyógynövény minden kétséget kizárólag megérdemli újkori ünneplését, hiszen ideális, természetes összetételű, drasztikus és általános hatóanyagok ugyanúgy megtalálhatók benne. Nemcsak ember-, hanem természetbarát is, ugyanis nem változtatja meg alapvetően szervezetünk kémiáját, és nem nyilvánítható veszélyes hulladékká, mint a gyógyszerek.  A gyógynövények előnye még, hogy minden hatóanyagot tartalmazó növény fogyasztható, csak ismerni kell az alkalmazásait és a megfelelő adagolást! A házilag elkészített, tájékoztatás nélkül, helytelenül  felhasznált gyógyteák és egyéb gyógynövény-készítmények  jobb esetben nem használnak – ekkor rögtön el is hisszük, hogy nem jók– , rosszabb esetben még kárt is okozhatnak az emberi szervezetben. Ezért nagyon fontos, hogy gyógynövényekkel kapcsolatos kételyeinkkel is mindig forduljunk gyógynövény-szakértőhöz vagy természetgyógyászhoz, és lehetőleg minden fellelhető szakirodalmat olvassunk el az adott növényről.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja