SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Elárvult vadmacskákat mentettek a Budapesti Állatkertben (VIDEÓ)

Családinet [cikkei] - 2024-10-18
Két mentett vadmacskát engedtek szabadon a Zselicben a Budapesti Állatkert munkatársai. Az elárvult kölykökre még június elején találtak rá. Az elmúlt hónapokat az Állatkertben töltötték, ahol a tejről átálltak a szilárd táplálékra, és elérték azt a fejlettséget, amikor már önállóan is boldogulnak. A vadmacska fokozottan védett, 2024-ben pedig az év emlősének választották. Ez az állatfaj lesz a főszereplője a szombati Vadmacska Gálának és Forgatagnak, amelynek az Állatkert lesz a házigazdája a Herman Ottó Intézettel közös szervezésben.

Kedden két fiatal, mentett vadmacskát engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei Somogy vármegyében. Az állatokat június első napjaiban, még kölyökként találták a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Szenna település mellett. A kicsik valahogy elkeveredhettek az anyjuktól, és segítség nélkül, magukra maradtak, pedig akkor még nem voltak elég nagyok az önálló életre.

vadmacskák, mikor bekerültek
Fotó: Fekete Gabriella

A vadmacska kölykök a Budapesti Állatkert természetvédelmi mentőhelyére kerültek, ahol a gondozók folytatták a nevelésüket, illetve átszoktatásukat a tejről a szilárd táplálékra. Mostanra a kicsik sikeresen felcseperedtek, és már elég ügyesek és erősek ahhoz, hogy emberi segítség nélkül is megállják a helyüket a természetben.

Vadmacska elengedés Zselicben
Fotó: Bagosi Zoltán

Az elengedés előtt a két állaton genetikai vizsgálatokat is végeztek. A Magyarországon honos európai vadmacskák ugyanis gyakran kereszteződnek kóbor házi macskákkal, ami azzal a természetvédelmi problémával is együtt jár, hogy egyre kevesebb az „igazi”, tisztavérű vadmacska. Ráadásul a házi macskának van olyan színváltozata, amely megszólalásig hasonlít a vadmacskára. A laboratóriumi vizsgálatok azonban igazolták, hogy valóban vadmacskákról van szó.

vadmacskák vizsgálata
Fotó: Fekete Gabriella

Az ifjú vadmacskákat a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve juttatták vissza a természetbe. A vidéket jól ismerő szakemberek javasolták az elengedés helyének a Szennától kissé távolabb eső helyszínt, a Zselickisfalud melletti Kardosfa térségét. A két állat közül az egyik a szállítóláda kinyitása után azonnal a fák felé iramodott, a másik viszont egy kicsit még tétovázott, mintha megköszönte volna a gondoskodást munkatársainknak. Ám utána ő is az erdő felé vette az irányt.

Vadmacska elengedés Zselicben
Fotó: Bagosi Zoltán

A Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő tevékenységének köszönhetően évente kétezernél is több – tavaly egészen pontosan 2368 – segítségre szoruló állat kap második esélyt. A mentett állatok nagy része madár, de emlősök, sőt kisebb számban hüllők is akadnak köztük. Vadmacskából az elmúlt 5 évben – a mostani kettőt is beleszámolva – összesen 9 mentett állatot engedtek vissza természetes élőhelyére a sikeres felnevelést, illetve rehabilitációt követően.

Vadmacska elengedés Zselicben
Fotó: Hillebrand Adrienn

A Magyarországon fokozottan védett, és 2024-ben az év emlősének is megválasztott vadmacska lesz a főszereplője a szombati – tehát október 19-i Vadmacska Gálának és Forgatagnak, amelynek a Budapesti Állatkert lesz a házigazdája a Herman Ottó Intézettel közös szervezésben. A vadmacskák és más macskafélék iránt érdeklődőket ezen a napon tematikus vezetett sétával, természetvédelmi forgataggal, a nemzeti park igazgatóságok és más partnerszervezetek standjaival, érdekes ismeretterjesztő előadásokkal, színpadi programokkal, interaktív mese-előadással és Gryllus Vilmos „Természetes dalok” című mesekoncertjével várják. A Vadmacska Gála és Forgatag részletes programja az Állatkert weboldalán olvasható.

Videón a vadmacskák:

Nyitókép: Bagosi Zoltán

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja