A Fővárosi Állat- és Növénykertben látható Európa egyik legjobban szaporodó állatkerti rózsás flamingó kolóniája, amely közel 150 egyedet számlál. Évente általában húsz körüli, vagy még annál is több fiókával gyarapszik a csapat, ami lehetőséget teremt arra is, hogy a budapesti kelésű flamingókból más hazai és külföldi állatkertek is kapjanak.

Az idei szezonban az első fióka június legvégén bújt ki a tojásból. Az azóta eltelt bő két hétben szinte minden nap kikelt egy újabb jövevény, így a fiókák száma a legutóbbi számlálás szerint már tizennyolcra nőtt, és még mindig vannak tojások, amelyeken kotlanak a szülők.

A flamingófiókák nem sokban hasonlítanak a kifejlett madarakra. Az persze természetes, hogy jóval kisebbek, de a különbség nemcsak ebben áll, hanem az aránylag tömzsi, az első napokban kifejezetten „pufók” lábak, a pihés, szürke tollazat, és az egyenes csőr mind lényegesen eltér attól, amit a felnőtt egyedeken láthatunk. A fiókák lába és csőre az első pár napban még rózsaszínű, de egyhetes korukra már befeketedik, és jó ideig úgy is marad. A kifejlett madarakra jellemző színek csak az első év után jelennek meg rajtuk, persze addigra már magasságukat és alakjukat tekintve is sokkal jobban hasonlítanak szüleikre.

A szülők egy speciális táplálékkal, begytejjel etetik a fiókákat. Egy a begy falában termelődő, tápláló váladék élettani szerepét tekintve az emlősök tejéhez hasonlít, bár nem fehér, hanem sötétvörös színű. A felnőttek a csőrükből csurgatják át a fiókák csőrébe, amit egy kis szerencsével a látogatók is megfigyelhetnek. A legutóbb kikelt fiókák még a fészekben, vagy annak környékén tartózkodnak, a tíz napnál idősebbek azonban már kisebb sétákat is tesznek a felnőttek felügyeletével. Az elkövetkező hetekben pedig arra lehet majd számítani, hogy a szülők a kolónia összes fiókáját egy csoportba terelik össze, egyfajta „óvodát” alakítva ki, mert így sokkal könnyebb gondoskodni a fiatalokról, illetve vigyázni rájuk.

A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) nem teljesen egzotikus faj, mert bár inkább Dél-Európában, Afrikában, illetve Délnyugat- és Dél-Ázsia egyes vidékein honos, de ritka kóborlóként Magyarországon is előfordulhat. Ezért aztán a hazai védett állatfajok listáján is szerepel. Tápláléka szabad apró vízi élőlényekből áll, ezeket speciális csőre segítségével szűri ki a vízből. A tojók általában egy vagy két tojást raknak. Egy-egy tojás 8-9 centi hosszú, 5 centi széles és 115-140 grammot nyom, súlya tehát egy közepes vagy nagyobb méretű tyúktojás kétszeresének felel meg. Fészküket földből, homokból, sárból építik, kis dombot, a tetején pedig egy bemélyedést, krátert alakítva ki, ahonnan a tojás nem tud kigurulni. A fiókák egy hónap elteltével kelnek ki a tojásból. A kotlásból, illetve a fióka neveléséből mindkét szülő kiveszi a részét.

Képek: Bagosi Zoltán