A felelős állattartás
Singola Edit [cikkei] - 2008-08-04
"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
Felmerül a kérdés, hol kezdődik, és hol végződik a felelős állattartás? Mindenki és minden körülmények között alkalmas az állattartásra? Épp ez a kérdés kulcspontja. Sokan tartanak állatot, állatokat mind az ember, mind az állat részére elviselhetetlen körülmények között: mozgási lehetőség nélkül, éheztetve, elhanyagolva, bántalmazva… Naponta találkozunk szívfacsaró képekkel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az ember felelősség vállalása a 21. században is elmaradott, hiányos, felháborító.
Egy példa a sok közül:
„Panaszom tárgya …. lakos kutyatartó és kutyatenyésztő tevékenysége, annak embert, állatot és minden vonatkozó hatályos jogszabályi előírás egyaránt sértő módja.
49m²-es, 5. emeleti lakás nem alkalmas a kutyatenyésztésre. Különösen úgy, hogy az egyedül élő tulajdonos reggel magára hagyja a – jelenleg – négy felnőtt és két kölyökkutyából álló falkát.
Én 2006 júliusában voltam először a lakásban. Akkor a három felnőtt és három kölyökkutya osztozott a légtéren egy hörcsöggel, egy macskával és két vadászgörénnyel. A szagok, a lakásban uralkodó állapotok elviselhetetlenek voltak. Többször felhívtam …-t a helyzet tarthatatlanságára, állataival szembeni kötelezettségeire. Ígéretet tett arra, hogy rövidesen kertes házba költözik, mert a ház lakói is folyamatosan panaszkodnak a bűz, a zaj és a vizelet miatt.
Legjobb belátásom ellenére megvásároltam az akkori alom egy kiskutyáját, aki ma 18 hónapos, tenyésztésre, fedeztetésre alkalmatlan.
A tenyésztő valamennyi kutyájával iszonyatosan brutálisan bánik, rendszeren üti, veri, rúgja, földhöz veri őket…”
A felelős állattartásnak 7 aranyszabálya van (lenne):
1. Felelősség - A felelősség egyfelől arra vonatkozik, hogy az állat jóllétéről gondoskodjunk, tartalmas és boldog életet biztosítsunk számára, másfelől arra is, hogy állatunk ne okozzon kellemetlenséget sem embertársainknak, sem más állatoknak.
2. Szeretet - Ha állatot tartunk, hiába gondoskodunk róla, ha nem kap szeretetet, boldogtalan lesz.
3. Táplálás - Az állatnak is táplálékra van szüksége az életben maradáshoz, energiára a mozgáshoz, ezért fontos számára a jó megfelelő mennyiségű és minőségű élelem biztosítása. Nem feledkezhetünk meg a vízről sem!
4. Mozgásigény - Minden állatnak van valamilyen mozgásigénye, egyiknek kevesebb, másiknak több. Mindenképp biztosítani kell számára ezt. Nem hanyagolhatjuk el egyetlen napra sem a sétát, futtatást, játékot.
5. Egészség - Sajnos állataink is ki vannak téve különféle betegségeknek. Legfontosabb dolgunk a megelőzésben rejlik, védőoltások, vitaminok, féregtelenítés… Ha mégis megbetegszik az állat, szakemberhez kell fordulni vele minél előbb, mert a betegség korai stádiumban sokkal könnyebben, hamarabb és kevesebbért gyógyítható.
6. Utódok - Állatunk utódjáról is ugyanúgy gondoskodnunk kell, a szocializáció, nevelés, táplálás és megfelelő higiéniás körülmények biztosításával.
7. Környezet - Csak a lehetőségeinkhez mérten tartsunk állatot. Olyan körülmények között, ahol az ember és az állat is jól érezheti magát.
A MEOE 2008. 10. 3-5 között rendezi meg Bp.-en az "Europa Dog Show" -t, amelynek fő mottója: "A felelős állattartás".

Előző hír
Milyen a jó állatorvos?
Következő hír
Állatkínzás elkövetőit keresik az állatvédők
LEGOLVASOTTABB
20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt
A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?
D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte
Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.
Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül
Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.
ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda
Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.
Az ikigai titka: miért érdemes reggel felkelni?
Mi ad értelmet az életünknek, és mi tart fiatalon? Az okinawai nők példája arra derít fényt, hogy a hosszú élet nem csupán génkérdés vagy diéta, hanem sokkal inkább a mindennapi örömök és a célérzet kérdése.

betöltés...