SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A szoptatott csecsemőknél kevesebb a magatartászavar

Családinet [cikkei] - 2011-06-01
Még nem ismerik az okát, de az biztos, hogy egyel több érvünk van a szoptatás mellett. Neves angliai egyetemek kutatói mintegy 10.000 édesanyát vontak be a vizsgálatba. Egyértelműen megállapították, hogy lényegesen kevesebb magatartászavar fordul elő azoknál a gyermekeknél, akiket szoptattak az anyukájuk.

A kutatók feltételezései szerint az anyatej összetételének és az intenzívebb anya-gyermek közötti interakciónak köszönhető az említett pozitív hatás. Az anyatejes csecsemők immunrendszere erősebb és kevésbé lesznek hajlamosak az elhízásra.

A Maria Quigley által vezetett oxfordi kutatócsoport 10037 édesanya körében végzett felmérést, hogyan táplálták csecsemőiket. Amikor a gyermekek elérték az ötéves kort,  a kutatók arra kérték az édesanyákat, jellemezzék, milyen problémákat tapasztaltak.

Itt csak néhány főbb elemzési szempontot emelünk ki:

  • Félénkség,
  • túlzott kötődés,
  • nyugtalanság,
  • valamint hazudozás és lopás.

Az intenzív anya-gyermek kapcsolat


A szoptatott gyermekek közül csupán 6% mutatott rendellenességeket a fenti szempontok szerint. A nem anyatejjel táplált gyermekeknél ez az arány 16% volt. A szoptatást választó anyukák inkább középkorúak, magasabb képzettségűek voltak, kedvezőbb szociális és anyagi háttérrel rendelkeztek. Ezek a tényezők is hozzájárulhattak a pozitív eredményhez. Azonban hiába számították be a kutatók ezeket, a tényezőket, akkor is 30%-al több magatartászavart tapasztaltak a nem szoptatott gyermekek között.

Az anyatej nagy mennyiségű, az agy és idegrendszer fejlődéséhez nélkülözhetetlen zsírsavat, a növekedéshez szükséges vegyületeket, hormonokat tartalmaz. A szoptató édesanyák esetében intenzívebb anya-gyermek kapcsolatot tapasztaltak a kutatók. Ezek a gyermekek hamarabb megtanulták, milyen viselkedési formák elfogadhatók. Mivel ezek a gyermekek ritkábban betegednek meg, ez a tény is pozitív hatással van lelki fejlődésükre.

A kutatócsoport még nem derítette ki, hogy az anyatej összetétele, vagy az intenzívebb anya-gyermek kapcsolat felelős-e a magatartás pozitív alakulásáért.

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja