Aranylakodalom
Családinet [cikkei] - 2008-01-24
5000 év tapasztalata találkozott Újbudán, a Gellért Szállóban. Ünnepségre invitálta az Önkormányzat azokat az időseket, akik ötven éve vagy afelett Újbudán élnek, házasságot kötöttek vagy az elmúlt évben kapták meg aranydiplomájukat. A rendezvényre több mint száz meghívott
érkezett.
érkezett.
Az esemény fő csúcspontjaként Molnár Gyula, Újbuda polgármestere újból megújította házassági fogadalmukat annak a 18 házaspárnak, akik aranylakodalmukat ünnepelték.
A házaspárok meghitten, egymásba fogódzkodva erősítették meg ismét házasságkötésüket, majd aláírásukkal hitelesítették az emlékkönyvet. Emellett átvehették a tiszteletükre készített névreszóló emléklapot. A párok 25-50 éve élnek boldog házasságban, de a rekordot Horváth Károly és Horváth
Károlyné tartja, akik immár hatvannégy éve egy párt alkotnak. 1936.szeptember 1-jén találkoztak egymással, 15 évesen. Első látásra szerelmesek lettek egymásba. Horváth Károly megjárta a Don kanyart, sebesülten érkezett haza, és párja megvárta őt. Majd hazaérkezése után elvette feleségül. Boldog házasságban élnek, immár 64 esztendeje.

Pajor-Gyulai Károly és felesége régi fényképekkel érkezett az esemény színhelyére. Elmesélték, hogy ötven éve házasok, és nászútjukat Lillafüreden töltötték. Gyermekeiktől aranylakodalmukra ajándékba egy Lillafüredi nyaralást kaptak. Elmentek ugyan azokra a helyekre, ahol 50 éve jártak, és megmutatták, hogy mennyit változott minden azóta, amióta nászútjukat töltötték.

Katona Béla és felesége is ötvenéve házas. 1956-ban ismerkedtek meg, majd egy év után házasságot kötöttek. Egy telefonbeszélgetés után találkoztak ismeretlenül, majd a Kossuth hídon átsétálva felmentek a Gellért-hegyre, és első látásra egymásba szerettek, azóta együtt vannak jóban-rosszban. Két gyermekük született.
Újbudai Önkormányzat hagyományt szeretne teremteni ezzel az eseménnyel.
Szeretnénk együtt felidézni, emlékezni azokra a pillanatokra, amelyek Újbuda életét meghatározták.
Családinet hozzászólások:
Előző hír
Hogyan renováljuk házasságunkat?
Következő hír
Yotengrit
LEGOLVASOTTABB
Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán
Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.
Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön
Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.
Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt
Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.
20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány
1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.
Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát
Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.
Közösségi hozzászólások: