SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Milyen nyugdíjra számíthatok?

Családinet [cikkei] - 2004-05-16
Akik valamilyen nyugdíjpénztárnak is a tagjai, azok a Társadalombiztosítás mellett öregkori járandóságuk egy részére innen számíthatnak.

A törvény a magánnyugdíjpénztárak számára négyféle életjáradék-típust tesz lehetővé. A
pénztártagnak belépéskor vagy a szolgáltatás megkezdése előtt kell a következő járadéktípusok közül választania. 
 
Bár az egy életre szóló járadéktól a két vagy több életre szólóig haladva a hozzátartozók egyre biztosabban juthatnak hozzá az elhunyt pénztártag járadékához, de mivel az egyéni számlán összegyűlt tőke egyre több kedvezményezett között oszlik meg, ugyanebben a sorrendben haladva egyre kisebb összegű a havi járadék nagysága.

Öregségi nyugdíjra az jogosult, aki betöltötte a 62. életévet és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. Ettől eltérően az 1943-ban született nők 58, az 1944-ben születettek pedig 60 évesen, tehát előbbiek 2003-ban, utóbbiak pedig 2005-ben válnak teljes jogú nyugdíjassá (az 1946- ban született nők pedig 61 évesen kérhetik nyugdíjazásukat).
 
Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki az öregségi nyugdíjhoz szükséges korhatárt 2009. előtt betölti és a korhatár betöltéséig 15 év szolgálati időt szerez. Ezt követően már nem szerezhető résznyugdíj jogosultság. 
 
Előrehozott nyugdíjra azok jogosultak, akik nem töltötték be a számukra előírt nyugdíjkorhatárt. Nők legkorábban a nyugdíjkorhatár betöltése előtt 5, férfiak 2 évvel


kérhetik az ilyen járandóság megállapítását.
 
Csökkentett összegű előrehozott nyugdíj annak jár, aki betöltötte az előrehozott öregségi
nyugdíjhoz  Az egy életre szóló járadéknál a járadékot a pénztár kizárólag a tag számára, annak haláláig folyósítja. Ez a szolgáltatás csak , Az elején garanciatartamos életjáradéknál a járadékot egy előre meghatározott időtartamig - garanciatartamig - folyósítják, még akkor is, ha a pénztártag időközben meghalt. Ha a pénztártag a garanciálisan vállalt periódusnál tovább él, akkor a pénztár haláláig folyósítja az összeget. Ha például a garanciatartam 10 év, akkor 10 évig mindenképpen folyósítják a járadékot, függetlenül attól, hogy a pénztártag még életben van-e.

Amennyiben a nyugdíjas a garanciatartamnál hosszabb ideig él, természetesen ős haláláig kap járadékot. 
 
A végén garanciatartamos életjáradéknál a járadékot a pénztár a tag halála után, egy előre meghatározott időtartamig - garanciatartamig - folyósítja. Ha például a garanciatartam 5 év, akkor ez azt jelenti, hogy a pénztártag halála után a kedvezményezett/örökös még 5 évig élvezheti a járadék előnyeit. 
 
A két vagy több életre szóló életjáradéknál a pénztár a járadékot mindaddig folyósítja, amíg a pénztártag vagy az általa megnevezett személy(ek) valamelyike életben van.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja