SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Újabb szerződéseket írtak alá a Nők 40+ program keretében

Családinet [cikkei] - 2014-03-19
Három újabb szerződést írtak alá a nők negyvenéves szolgálati jogviszonyának megszerzését segítő Nők 40+ program keretében kedden Budapesten.

A program azokat a nőket támogatja, akiknek legfeljebb 3 év hiányzik 40 éves szolgálati idő megszerzéséhez

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára az aláírás előtt elmondta: tavaly év végén indították a programot, amellyel azokat a nőket támogatják, akiknek legfeljebb három év hiányzik a 40 éves szolgálati idő megszerzéséhez és nyilvántartott álláskeresők.
 
A projekt lényege
   
A munkaadó helyett átvállalják maximum 10 hónapig a munkabér és a járulékok 100 százalékát meghatározott összegig, az egy hónapra jutó támogatás körülbelül 160 ezer forint. A munkáltatótól két hónap továbbfoglalkoztatást kérnek támogatás nélkül - ismertette az államtitkár.
   
Közel 1000 álláskereső nőnek fognak tudni segíteni
 
A programra mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből körülbelül 1000 álláskereső nőnek tudnak segíteni - közölte Czomba Sándor, hozzátéve, hogy a kedden aláírt három szerződéssel már összesen 252 nő került be a programba.
    
Az 55 év felettiek esetében legalább 37 év megszerzett jogosultsági idő szükséges, a 60 évnél idősebbek viszont a szolgálati időre való tekintet nélkül jelentkezhetnek - emelte ki az államtitkár.
    
Három éve nyugdíjba mehetnek azok a nők, akiknek megvan a 40 év munkaviszonyuk

A munkaerőpiacon a pályakezdő fiatalok mellett az 50 év felettiek, közülük is főként a hölgyek vannak különösen nehéz helyzetben. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy 2011. január 1-jétől életkoruktól függetlenül nyugdíjba mehetnek azok a nők, akiknek megvan a negyven év szolgálati idejük. Ezzel a lehetőséggel mostanáig több mint 105 ezren éltek - mondta el Czomba Sándor.
    
A Nők 40+ program azoknak a nőknek segít, akinek 1-2-3 év van hátra az öregségi nyugdíjig

A tavaly indított Nők 40+ programmal a hiányzó egy-két-három év megszerzésében kívánnak segíteni. A résztvevők egy évvel közelebb kerülnek a negyven év szolgálati idő megszerzéséhez, vagy el is érik azt és nyugdíjba mehetnek - tette hozzá.

Az elmúlt években több olyan program indult, ami a hátrányos helyzetű embereket támogat
    

Az államtitkár emlékeztetett arra is: a kormány az elmúlt években számos olyan programot indított, amelyek kifejezetten a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberek munkához jutását segítik. Példaként említette a lakhatási támogatást és a pályakezdő fiatalok munkába állását segítő Első munkahely garancia programot, ez utóbbi lehetőséggel mintegy 16 ezer fiatal tudott élni - mondta.
    
A Nők 40+ program 250., 251. és 252. szerződését a munkaügyi központ képviselője írta alá kedden a munkáltatóval, a budapesti Spirál Bau Kft.-vel.

Forrás: MTI

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja