SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Képességfejlesztés otthon

Családinet [cikkei] - 2006-01-26
Mindenki azt szeretné, ha neki lenne a legokosabb, legtehetségesebb gyermeke. A kiváló iskolai teljesítményt már korábban, otthon megalapozhatjuk. Ám vigyázzunk, ne terheljük túl a gyereket.

Minden egyes mozdulat, simogatás, a legkurtább magyarázat is elősegíti a gyerek értelmi fejlődését. Akivel nem foglalkoznak eleget, szellemi képességeiben nagyságrendekkel elmarad társaitól.

A legfogékonyabb korszak az első három esztendő. A csecsemő szinte magába szívja az információkat. Természetesen később is fejlődik az agya, csak már kicsit lassabban. A szülőnek tehát az első perctől fogva mindent meg kell tennie csemetéje képességeinek fejlesztése érdekében.

Szeretet

A nyugodt, kiegyensúlyozott családi környezet alapfeltétele a megfelelő szellemi fejlődésnek. Stressz hatására a szervezetben felszaporodó vegyi anyagok rombolják az agysejteket. Nem véletlen, hogy az erőszakos szülők gyermeke gyengébben teljesít az iskolában.

Tapasztalat

Fontos, hogy a gyerek minél több dolgot megismerjen, kipróbáljon. Mutassunk neki például igazi tehenet, nehogy azt higgye, minden boci lila, mint a csokipapíron. Kóstoljon bele a házimunkába, hogy megértse, miként lesz a lisztből és a tejből palacsintatészta, hogyan készül a rántott szelet.

Képességek

Tisztában kell lennie a kicsinek saját képességeivel. Nem szabad olyan feladattal terhelni, amely meghaladja korát, képességeit, a kudarc ugyanis csúnyán összezavarhatja gondolkodását. Törekedjünk arra, hogy minél több sikerélményben legyen része. Szárnyakat kap, és egyre könnyebben és könnyebben gyűri le a nehézségeket.

Törődés

Ne "passzoljuk át" a nagymamának, igyekezzünk minél többet foglalkozni vele. Ez persze nem azt jelenti, hogy folyamatosan oktatni és szórakoztatni kell őt. Elég, ha be-benézünk a szobájába, miközben játszik. Fő, hogy a gyerek érezze, nem közömbös, mit csinál.

Türelem

Gyakori hiba, hogy a szülő egyre gyorsabb tempót diktál a mindennapos rohanásban. Vegyük figyelembe, hogy a kisgyereknek jóval tovább tart, amíg begombolja a kabátját, és lassabban eszik, mint idősebb testvérei.

A szavak hatalma

Semmi nem pótolja a beszélgetéseket. Bizonyított tény, hogy az iskolában szinte behozhatatlan hátrányba kerül az, akivel nem társalog eleget az édesanyja.

 

Forrás: www.nana.hu
Fotó: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja