Egy gyermek személyiségét a természete, és az őt övező környezet kölcsönhatása alakítja. Egy ember természete csak nehezen, vagy egyáltalán nem változtatható meg, s a gyermekek öröklött természetük szerint cselekednek. Személyiségüket azonban nem csak vérmérsékletük, de közvetlen környezetük is befolyásolja. Az, hogy elfogadják-e mások ilyennek, s környezete mennyire tolerálja természetét, a későbbiekben meghatározza az önmagáról kialakított képet is.

Mit nevezünk emberi természetnek?

Elsősorban meg kell értenünk mit jelent az emberi természet, a vérmérséklet, így könnyebbé válik gyermekünk viselkedésének elfogadása és megértése. Az emberi természet a velünk született tulajdonságok csoportja, meghatározza másokkal szembeni viselkedésünket, s azt, hogyan szemléljük környezetünket. Ezek a tulajdonságok mind hozzájárulnak a gyermek egyedi személyiségének kialakulásához, emellett azt is meghatározzák, hogyan viszonyul később a világ dolgainak megtanuláshoz.

A velünk született tulajdonságok szinte kitörölhetetlenek, maradandó sajátosságok, melyek soha nem egyértelműen jók, vagy rosszak. Az, hogy ezek a tulajdonságok mely kategóriába sorolhatók a gyermek szemszögéből nézve, egyértelműen környezete reakciójától függ. Ha a szülő, megérti gyermekét, elkerülheti, hogy a gyermek „rossznak” gondolja magát, csupán azért, mert az ő természeténél normális cselekedeteket szülei nem nézik jó szemmel.

Egyes gyerekek hangosabbak társaiknál, mások pedig egy hosszú alvást többre értékelnek, mint néhány óra játékot a többi gyerekkel. Ha a szülő megérti, hogyan reagál gyermeke egyes szituációkra, könnyebben el tudja dönteni, mi jelenthet számára nehézséget, s előre felkészítheti.

A gyermek természetének elfogadása

Sok szülő érzi kellemetlenül magát, amikor gyermeke a megszokottól eltérően viselkedik. Ha társaságba viszi, akkor sem fogad szót, állandóan hangoskodik, és már idejekorán szeretné önállóan irányítani életének, még szüleinek sem hagyva, hogy beleszóljanak döntéseibe. A szakértők is egyetértenek abban, hogy a hasonló viselkedés nem neveltetés kérdése, nem is a szülők által mutatott rossz példa lehet az oka, egyszerű biológia; ilyen a gyermek természete.

Ha olykor egy társaságban, vagy idegen környezetben kellemetlen a gyermek viselkedése, senki nem nevezheti ezért „neveletlennek”, vagy rossz gyereknek, hiszen ezek veleszületett tulajdonságok, melyek személyiségének fejlődését szolgálják. Ha a szülő ezt megérti és elfogadja, könnyebben el tudja magyarázni gyermekének mit szabad és mit nem.

Beilleszkedés a társadalomba

Természetesen a gyermekkori hangoskodás, vagy heves vérmérséklet nem jelenti azt, hogy felnőttként is hasonlóképpen fog viselkedni; a szülők feladata, hogy megtanítsák gyermeküknek, hogyan alkalmazkodjanak környezetükhöz. Legyen túl hangos, vagy éppen túl félénk a gyermek, ha szülei elfogadják, hogy ilyen alaptermészettel rendelkezik, könnyebben kifejleszthetik nevelési stratégiájukat. Míg az állandóan mozgásban lévő, hangos gyerekek állandó elfoglaltsággal köthetők le, a félénk, visszahúzódó gyermekek csupán némi bíztatást igényelnek, hogy be tudjanak illeszkedni az őket körülvevő társadalomba.

A nevelés kulcsa, hogy elsősorban a gyermek természetéhez kell alkalmazkodni. Mérlegelni kell, hogy mely tulajdonságai okozhatnak számára nehézséget, s ezeket hogyan lehet kompenzálni. A gyermeknevelés minden esetben nehéz és felelősségteljes feladat, de ha a szülő képes elfogadni gyermekének minden jó és rossz tulajdonságát, azzal elősegíti, hogy gyermeke egészséges, kiegyensúlyozott felnőtté váljon.