SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Amikor egy baba enni kezd

Családinet [cikkei] - 2005-11-10
A mai felfogás szerint a csecsemők, lehetőleg hat hónapos korukig csak anyatejen élnek. Azonban amikor ez az időszak elmúlik, és az apróság újabb és újabb ízekbe kóstolhat bele, az mindenképpen sok vidám pillanattal ajándékozza meg a családot.

Ez nálunk is így volt. Először csak pár kanál finomsággal kínáltam meg a kisfiam, ami rögtön ízlett is neki. Eleinte sok sárgarépát és sütőtököt kapott. Nagyon odavolt értük, én pedig hagytam, hogy egyen amennyi jólesik. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a babám érdekes sárgás színűvé vált. Először megijedtem, mert ez akár betegség jele is lehet. Megmutattam  hát a gyerekorvosnak. Ő megkérdezte, hogy mit kap a kicsi enni. A válasz hallatán nagyot nevetett, és megnyugtatott, hogy ez csak a sok karotintól van, és jó lenne már valami mást is adni a babának. Belekóstoltunk mindenféle jóba, és sokáig nem is akadt újabb mókás helyzet.

Telt múlt az idő, és kisfiam felfedezte, hogy milyen izgalmas, ha a száját csücsöríti, és a levegőt egy kis nyállal vegyítve fújtat a nagyvilágba. Ez mindaddig vidámságot keltett bennem is, mígnem egyszer evés közben eszébe nem jutott, hogy mit is tud ő. Éppen cékla volt a terítéken, amikor fújtatott egy nagyot, és az egész falat, amit felé nyújtottam, az arcomon landolt. Persze a kedves apuka harsány kacajban tört ki, és még most is sajnálja, hogy akkor nem volt kéznél a fényképezőgép. Attól a naptól fogva óvatosabbá váltam, és egy ideig kevésbé harsány színű babaételeket próbáltam készíteni.

Eljött annak is az ideje, hogy gyermekünk, már önállóan szerette volna kis szája felé terelgetni a falatokat, csak még kezecskéjét nem tudta ennek teljesen alárendelni. Kiragadta kezemből a kanalat, és mosollyal az arcán kente körbe-körbe mindenütt. Egy ideig harcoltam ellene, de az okos könyvek tanácsára, hagytam, hogy egyedül próbálkozzon, hiszen egyszer ezt is meg kell tanulni. Hogy ebből mi lett?! Minden etetésnek fürdés lett a vége, mert a baba legfőbb mulatságává vált, hogy tányérkája teljes tartalmát az asztalra borítsa. Magát a tányért, pedig igazán közelről akarta megvizsgálni tapintás útján. Mégpedig úgy, hogy arcocskáját beledugta, és egészen a feje búbjáig dörgölte azt. Én is jól szórakoztam ezen, ezért nem esett nehezemre evés után helyreállítani a rendet, és pancsolni vinni a kicsit, bár ez utóbbi sokkal kevesebb lelkesedést váltott ki belőle, mint a maszatolás. Nem is hagyom azóta egyedül enni, csak akkor, ha van elég időm a renoválásra is.

A nagyobb puha ételekkel is megpróbálkoztunk. Nagyon jól ment, már kezdetben is ezek elfogyasztása. Néha túl nagy falatot sikerül harapnia a babának, és kezdő anyaként nekem ez rémületet keltett. A pici hamar felfedezte ijedtségemet, és ettől kezdve előszeretettel tett úgy, mintha félrenyelné a falatot, és köhécselni kezdett. Szerencsére erről hamar leszokott.

Még hosszú út áll előttünk, míg a fiam egyedül is képes lesz enni, és biztosan sok móka vár még ránk. Csak azt remélem, hogy ezek a felhőtlen percek megtanítják őt arra, hogy enni öröm.



Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tartsák elérhető közelségben a fényképezőgépet, hogy ezek a pillanatok megmaradjanak, és a nevetés garantált lesz.

    
    
Schwarzenberger Katalin

www.helloinfo.hu

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja