SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szoptatás és elválasztás

Kókai Kata [cikkei] - 2005-09-12
Minden édesanya más időpontban látja helyesnek az elválasztás megkezdését, s annak módját. Célszerű a babát rendszerességre szoktatni, így az édesanya számára is könnyebb lesz az áttérés.

A szerencsésebb kismamák, akik nagyobb mennyiségű tejjel rendelkeznek, s képesek hosszabb ideig szoptatni gyermeküket, úgy gondolják az elválasztás ráér addig, amíg már nem tudják e természetes étket nyújtani gyermeküknek. Néhányan pedig már egy-két hónap után sem rendelkeznek elegendő mennyiségű anyatejjel, így gyermekük étrendjét tápszerrel egészítik ki. Ugyan nem létezik minden babára egységesen vonatkozó időpont, amikor az elválasztást érdemes megkezdeni, mégsem célszerű túl hosszú ideig várni, hiszen nagyobb korban sokkal nehezebb a később létfontosságú, szilárd ételekre való rászoktatás.

Az egészségügyi világszervezetek ajánlása alapján, ha az édesanya megteheti, legalább hat hónapos korig szoptassa a gyermeket, majd az anyatej mellett lassan, fokozatos vezessen be más tápanyagokat is a baba étrendjébe. A szoptatás és a "rendes" ételekre való átszoktatás között nem lehet éles az átmenet, függetlenül attól, milyen korban történik meg az elválasztás. Egy idő után a babák számára már nem nyújt elegendő tápanyagot az anyatej (ált. 6 hónapos kortól), ekkor kezdődik meg a kiegészítő táplálás. Ügyelni kell rá, hogy ne terheljük fölöslegesen a legkisebbek szervezetét, olyan ételeket fogyasszanak, amelyek valóban kielégítik tápanyag igényüket. Kezdetben az allergizáló ételeket kerülni kell, később egyesével, kis mennyiségben lehet elkezdeni ezek fogyasztását (pl. tejtermékek, tojás).

Fontos, hogy az étel a baba igényeinek megfelelő legyen, tehát puhára főzött, reszelt, könnyen fogyasztható. Emellett nem elhanyagolható az étel minősége. A boltokban kapható bébiételek kényelmesebb megoldást nyújthatnak, de a frissen elkészített ételek sokkal több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. A kiegészítő táplálkozás nem csupán a létfunkciók helyes működéséhez elengedhetetlen. Az elválasztás nem csupán egy másik étrendre való eltérést jelent, hanem a kisbaba szociális fejlődését is segíti, egyben az édesanyától is "távolabb kerül". Az elválás nem az édesanyától való elszakadást jelenti, hanem a később nagyon fontos önállóságot, mely itt veszi kezdetét. Az etetésben már az édesapa, a rokonok is részt vehetnek.



Az elválasztás történhet a rövidebb ideig történő szoptatással, melyet egy kiegészítő kisebb étkezés követ, vagy a szoptatások számának csökkentésével. A babák igénylik az édesanya közelségét, s a szoptatást, mely ösztönös cselekvés. Az átszoktatás időszakában használjunk cumis üveget, így a baba megszokja, hogy nem csak szoptatás idején lehet anyja közelében. Fontos, hogy az átszoktatás idejében megkezdjük, hiszen hosszabb időbe telhet, mire a baba elfogadja a cumisüveget. Érdemes hozzászoktatással kezdeni. A baba kapjon egy-két korty forralt vizet a cumiból, hogy megszokja az újfajta étkezési módot.

Elengedhetetlen, hogy a szoptatás egyre inkább csak étkezés ne legyen, nem pedig vigasztalás, vagy altatás eszköze. Vigasztalásként elegendő kell legyen az ölelés, vagy más olyan fizikai kontaktus, amit később is meg lehet tartani. Ha etetés során a baba már más ételt is elfogad, érdemes a kiegészítő tápanyaggal kezdeni, így anyatejből már csak annyit fogyaszt, amennyi kielégíti tápanyag igényét, s nem ez lesz a fő táplálékforrás. Fontos az egyértelmű rendszer kialakítása.

A szoptatás elhagyása során szoktassuk rá a babát azokra az időpontokra - vagy arra a tejmennyiségre - amikor és amit fogyaszthat. Ha rendszertelenül táplálkozik nem érti a változást, és ösztönére hallgatva inkább az anyatejet fogyasztja. Célszerű 6-12 hónapos kor között megkezdeni az elválasztást. A szoptatás alkalmanként így is folytatódhat, a baba azonban könnyebben elfogadja az új ételeket, végül már nem igényli az anyatejet.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja