Szülőtartásról kamaszoknak
Török Monika [cikkei] - 2004-03-15
Néha nagyon nehéz a szülőkkel. Nos, ha egy kamaszgyermek mindezek ellenére célt akar elérni, rendkívül ravasznak kell lennie.
Vegyünk például egy egyszerű esetet, amikor az illető kamasz, esetünkben leány, végre megbeszélte a barátjával, hogy másnap találkoznak, elnéznek egy moziba, utána kis séta, miegyéb. Ha eredményt akar kicsiholni betokosodott, kispolgári szüleiből, semmiképp ne tegye a következőket:
-
A telefonbeszélgetés ne tartson negyven percnél tovább. A szülők valami egészen rejtélyes okból már a tizedik perc után rendkívül idegesek lesznek, horribilis összegű telefonszámlákat emlegetnek, és ilyen állapotukban képtelenség velük szót érteni.
-
Ügyelni kell a látszatra: ne a telefonbeszélgetés után - órákkal, félvállról - közöljük az ősökkel ultimátumszerűen a másnapi programunkat. Ezt rosszul reagálják már az ő korukban. Sokkalta célszerűbb a beszélgetést megszakítva, nagy, ártatlanul pislogó szemekkel, bűbájosan megkérdezni nem volna-e ellenükre a dolog. Ennek nehéz ellenállni, még egy szülőnek is. Ilyenkor aztán bátran lehet folytatni a diskurálást, már az időlimit betartásával persze.
-
A mozira - sajnos - pénz kell, ami az ember szüleinek van, a kamasznak meg sosincs, valahogy meg kell oldani az anyagiak konfliktusmentes átcsoportosítását. Hazudni kevéssé célszerű, még egy anyuka is előbb-utóbb gyanút fog, ha állandóan ebédbefizetést emlegetünk. Próbálkozzunk vadonatúj trükkel: mondjunk igazat. Zsebpénzünk utolsó fillérjeit elhamburgereztük a haverokkal, és most annyira kellemetlen ez az egész, mert ha tudtuk volna, mi lesz a program, takarékosabbak lettünk volna stb. Szakadj meg, szív - effektus. Megszakad. Illik mértéket tartani a kunyerálásnál egyébként, tekintettel hosszú távú céljainkra.
-
Induláskor kerüljük a feltűnést. Egyetlen őskövület sem veszi jónéven, ha gyermeke égbezselézett, rikító színű hajjal, feketére festett szájjal és körömmel, zsilettpengékkel ékítve, továbbá acélbetétes bakancsban és szakadt bőrkabátban lép a nyilvánosság elé. Tartsunk fontossági sorrendet: ha most nem a függetlenségi háború megnyerése, hanem az a cél, hogy a barátunkkal találkozzunk, egy-két orrpiercinget nyugodtan mellőzhetünk. Valamit valamiért.
-
Az ajtón kilépve mindenképp vessünk oda egy futó köszönést és egy hozzávetőleges időpontot a hazaérkezésünkre vonatkozólag. Ez semmiképp ne a következő héten legyen.
Ha sorozatosan így járunk el, szüleink lassan megszelidülnek, már-már emberszabásúak lesznek, és olykor még a fejüket is hagyják megsimogatni.
Fotó: www.foter.com
Előző hír
Utazik a család - a kalandozások kora
LEGOLVASOTTABB
Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval
Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.
Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed
A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.
A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ
Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.
Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között
A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.
Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen
Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.












betöltés...