SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Babamasszázs

[cikkei] - 2004-02-28
Olyan jó hozzáérni egy babához. Meleg, jó illatú, bársonyos bőrű kis csoda, akinek az érintésétől is ezer érzelem indul el az emberben, és boldog, hogy megérintheti.


Kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik csecsemőkorukban szoros testi kontaktusban éltek az édesanyjukkal, sokkal harmonikusabb viszonyban álltak vele egész életük során. Az első évben az ölelésnek van a legnagyobb hatalma. Biztonságot ad a babának, a szeretet érzését, melegséget. Azok a gyerekek, akik folyton testközelben éltek, később is igénylik az érintést: bújósak, simogatósak nagyobb korukban is.

A babamasszázs című könyv az utánnyomását éli éppen, annyira népszerű az anyukák körében. Túl azon, hogy az érintések jelentőségével foglalkozik, megtanít egy olyan masszázs technikára is, amely krémek, testápolók, illóolajok segítségével egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá teszi a babát, és elősegíti a mozgásszervi fejlődését is.

Nem ördöngősség profivá válni a technikában, nem kell félni tőle. Pusztán némi odafigyelés kell hozzá, és sok - sok szeretet.

Holló és Társa Könyvkiadó

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja