SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan válik gyermekünk szobatisztává?

[cikkei] - 2004-10-01
Hányan hallottuk már szüleinktől a kérdést: Mikor lesz már szobatiszta a kis unokám? Vagy a megjegyzést: Ti már ennyi idősen régen biliztetek!
Hogyan válik gyermekünk szobatisztává?

Hazánkban ma is él az a nevelési hagyomány, hogy korán kell bilire ültetni a gyermeket, mert később már nehéz lesz hozzászoktatni! Ne felejtsük el, hogy nem a magunk érdekeihez kell a gyereket igazítani, hanem az ő fejlődési ütemét kell alapul vennünk. Ha már ő maga megérett rá, el lehet kezdeni a bilire szoktatást.

Honnan tudjuk, hogy mikor érett már? Tapasztalatok (pszichológiai, anatómiai ismeretek) azt mutatják, hogy másfél-kétéves kor előtt erre nem kell számítani. Ekkorra jut el odáig egy gyermek, hogy megtanulja akaratlagosan szabályozni az ürítésben használt záróizmokat. A szoktatásnál fontos az is, hogy annyira érett legyen már a csemete, hogy megértse mit akarnak, mit várnak el tőle.

Sokkal korábban tehát nem érdemes elkezdeni a szoktatást, bár nem káros, hacsak nem erőszakos és fenyegető szülői magatartás kapcsolódik a biliztetéshez. Mindenképpen jó megvárni, míg a gyermek érdeklődést mutat a wc, vagy a bili iránt, és biztosítsunk lehetőséget, hogy bármikor használhassa is! Ha már megáll játék közben, elvonul, láthatóan éppen most telik a pelenka, ha már nem is tűri magán a teli csomagot, akkor gondolkodhatunk a szoktatáson. Nagyon jó, ha már rendszeressé válik a széklete, ami a nap ugyanazon szakára esik. Ha már néhány órán át is száraz marad a pelenka, az azt jelenti, hogy kezdi akaratlagosan használni az izmait.

Ha úgy látjuk, eljött az ideje a szoktatásnak, teremtsük meg ennek  a feltételeit.  Amíg még pelenkázzuk, mindig magyarázzuk el a gyermeknek, hogy miért nincs már  nagyoknak pelenkájuk, és mennyivel kényelmesebb nélküle, hogy hogyan csinálják ezt a nagyok. Tartsunk a wc mellett, a fürdőszobában bilit, vagy szűkítőt; ne zárjuk ki a wc-ről, hadd lássa, hogy mi mit csinálunk ott.

A legkedvezőbb időszak a nyár, a meleg, a jó idő.  Ez nagyon jó alkalom, hogy levegyük a pelenkát a csemeténkről. Engedjük, hadd szaladozzon kint csupasz popsival, hadd tapasztalja meg, mennyivel kellemesebb így! Azt is érezni fogja, amint végigcsurog a lábán a pisi. Lehet, hogy ettől meg is ijed először, majd elkezd tudatosodni a dolog. Mutassunk neki érdekeseket, pl. most a virághoz locsolunk, vagy azt a kavicsot célozzuk meg. Ettől még játékosabb is lesz a tanulás. Sétához vigyünk magunkkal váltásruhát, lehet nálunk bili. Ne szidjuk meg a gyermeket,  ha véletlenül baleset történik! Ez egyre ritkábban fog előfordulni. Dicsérjük meg, ha ügyes volt! A ruhákat úgy válogassuk össze, hogy minél gyorsabban kibújhasson belőle a csemeténk, ha éppen szükség van rá. (A kantáros nadrágok most nem túl praktikusak!)

Ha mi nem az időjáráshoz akarjuk igazítani a szoktatás kérdését, jól szervezve természetesen sikert érhetünk el hidegebb napokon is!



Gondoljunk mindig arra, hogy minden gyerek más ütemben fejlődik. Nincs ez másképp a szobatisztává válással sem. Van gyerek, aki pillanatok alatt megtanulja, van akinek hetek-hónapok kellenek ehhez a folyamathoz.

Ha úgy látjuk nem érdekli a gyereket a bili, a wc, megpróbálhatunk apró cselekhez folyamodni. Vegyünk olyan bugyit, kisnadrágot, amin a kedvenc figurája van, hátha csábítani fogja a lehetőség, hogy ő ilyet hordhat!

Kössük eseményhez a bilizést, erre hívjuk is fel a gyerek figyelmét: elmegyünk  a játszótérre, de előbb pisilünk egyet. Mielőtt megitatjuk, mondhatjuk, hogy kell a hely a sok folyadéknak, ürítsünk ki egy kicsit.

 ...

A szobatisztaság egy központi kérdés a családok életében. Már ebben is megjelent a mai társadalmakra jellemző versenyszellem. Sokan úgy gondolják, hogy többet ér a gyerekük, ha előbb tanul meg bizonyos dolgokat a társainál (beszélni, járni) Pedig ehhez mindössze az idegrendszer bizonyos fejlettségére van szükség.

Koronként, kultúránként mások a szobatisztaság szabályai, szokásai. Egyetlen közös vonást mutatnak, hogy előbb-utóbb szobatiszta lesz minden ember! A magyar szokások a mérsékeltek közé tartoznak, ahol jellemző a direkt szoktatás, de nem a vasszigor a lényeg. Általában a 18. hónap környékén kezdődik a bilire szoktatás, és a harmadik életév végére szilárdul meg a teljes éjszakai-nappali szobatisztaság.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja