SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Családi napközi

Családinet [cikkei] - 2009-03-20
A gyermekek napközbeni ellátásának lehetősége: a családi napközi, ahova 20 hetestől 14 éves korig vehető fel gyermek.

csaladi napközi„A családi napközik kialakítása nagyon fontos, hiszen a bölcsődék létrehozása, fenntartása a professzionalitása miatt jóval drágább. Különösen azokon a kistelepülésen, ahol ezt az önkormányzat nem tudja magának megengedni. De nem csak a kistelepüléseken, a nagyobb településeken is van létjogosultságuk. Sajnos gyakori panasz a családi napközit működtetők részéről, hogy az önkormányzat nem támogatja a szolgáltatást, még olyankor sem mindig, amikor semmilyen formában nem biztosítja a gyermekek napközbeni ellátását, holott ez minden települési önkormányzat számára kötelező feladat. Amennyiben az önkormányzat nem tud bölcsődét működtetni a kisgyerekek elhelyezésére, akkor célszerű lenne inkább egy családi napközi létesítésének támogatására forrást biztosítania, ami jóval alacsonyabb kiadást jelent az önkormányzatnak. Ezzel a támogatással viszont a szerényebb jövedelmű családok számára is elérhetővé válna ez a rugalmas napközbeni gyermek ellátási forma..” – hangsúlyozta beszédében Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége.

A családi napközit a működtető saját otthonában, vagy más, e célra kialakított helyiségben működtetheti. A családi napköziben legfeljebb öt – ha fogyatékos gyermekekről van szó legfeljebb 3 - gyermek helyezhető el, illetve ha segítője is van a szolgáltatást biztosítónak, akkor 7 gyermek. A családi napköziben szolgáltatást nyújtó számára szakképesítés megszerzése nincs előírva, viszont egy – jogszabályban meghatározott tartalmú –felkészítő tanfolyamot eredményesen el kell végeznie.

Térítési díj a családi napköziben

A családi napközi keretében biztosított személyes szolgáltatás intézményi térítési díja az ellátásra fordított költségek alapján megállapított óradíj. Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg egy gyermek esetén a kötelezett rendszeres havi jövedelmének 15%-át, több gyermek esetén pedig gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át. Ha a családi napközi keretében étkezést is biztosítanak, az étkezéssel együtt az ellátásért fizetendő személyi térítési díj együttes összege nem haladhatja meg egy gyermek esetén a kötelezett rendszeres havi jövedelmének 20%-át, több gyermek esetén pedig gyermekenként az intézményi térítési díj 60%-át.

Helyzetkép a családi napközikről

A családi napközikről 1999 óta rendelkezünk adatokkal, akkor 268 férőhely volt. A családi napköziket elsősorban olyan településeken célszerű kialakítani, ahol nincsen bölcsőde, és az óvoda, iskolai napközi nem tudja felvállalni a részmunkaidő, átképzések, változó munkarend, stb. miatti családi igények kielégítését. A szülők a legtöbb esetben az 1-5 éves gyermekek elhelyezését kérik, de egyre több az iskolásokat ellátó és már van sérült, vagy a valamilyen okból speciális ellátást igénylő kisgyermekeket fogadó családi napközi is. Rugalmassága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy segítse a családok és munkahelyek igényeinek összehangolását, a lakókörnyezetben munkalehetőséget teremt, az intézményeknél (bölcsőde, óvoda) gazdaságosabban működtethető.

A családi napköziket legnagyobb részben civil szervezetek működtetik, de van számos egyéni, illetve társas vállalkozás által működtetett is, és egyre növekszik az önkormányzatok által létrehozott családi napközik száma is.

Eredmények

Mára már kialakult jogszabályi háttere van a családi napközi létesítésének és működtetésének.
Sikeresek a felkészítő tanfolyamok – több száz képzett ember van, akik megfelelő feltételek mellett tudnak szolgáltatást nyújtani, illetve segíteni tudják a családi napközi kialakulását.
Lassan, de növekszik a szolgáltatók száma. Jellemző a civil szerveződés, illetve a hálózati működtetés irányába való elmozdulás.


A szolgáltatás minőségi fejlődésének irányába mutat a szakmai protokollok meghatározása.
 Elkészült a családi napközi működésének követelményei című módszertani útmutató, mely egységes szerkezetbe foglalta és aktualizálta mindazt, ami korábban az 1995-ben készült, úgynevezett CSANA füzetekben volt olvasható. Az Egészségügyi Minisztérium egyetértésével elfogadott módszertani útmutató az Országos Tisztiorvosi Hivatal szakértőivel közösen, együttműködésben készült (különös tekintettel a közegészségügyi szabályokra vonatkozó részek). Mindez nagy jelentőséggel bír, hiszen korábban az ÁNTSZ-ek nem azonos, nem egységes szempontok alapján jártak el a működési engedélyeztetési eljárásban

Családi napközi előnyei

A családi napközi egy családias rugalmas rendszer.
Alkalmas arra, hogy egy kis településen lévő néhány család számára, illetve kisgyermekeiknek ellátást nyújtson, s illeszkedjen a szülők időbeosztásához.családi napközi
A kis létszámú gyermekcsoport lehetőséget teremt az egyes gyermek fejlettségét, egyéni szükségleteit figyelembe vevő felügyeletre, gondozásra.
A családi napközik léte tehermentesíthetné a bölcsődéket, így azok zsúfoltság nélkül el tudnánk látni 0-3 éves korosztályt, és föl tudnák venni azokat a gyermekeket, akik most hely hiányában nem jutnak be, illetve csökkenne a várakozók száma.
Az anyák akkor tudnának visszamenni dolgozni, amikor azt nekik fölajánlják, és ez nem függne a napközbeni ellátás hiányától.
Javulna a nők munkavállalási esélye, mert van hová biztonsággal elhelyezni gyermeküket.
A nők munkavállalásával a család egzisztenciális biztonsága növekedhet.
Javulna a kistelepülések esélyegyenlősége, ahol most ilyen ellátás nincs.
Munkát vállalhatna az a nő, aki vállalkozik egy településen családi napközi létesítésére. S ez még további munkahelyeket hozhatna létre az adott térségben.
A különböző napközbeni ellátási formák sok vonatkozásban segíthetnének az adott település szociális, nevelési problémáinak a megoldásában. Ellátást nyújthatnának a szociálisan hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeinek; segítenék a megfelelő minőségű és ritmusú ellátással a problémás családok gyermekeinek szocializációját, beilleszkedését korcsoportjukba; elhanyagoló, problémás családok gyermekeinek fejlődését/fejlesztését ebben a korai időszakban hatékonyan tudnák segíteni, megalapozni.

Nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ahol a nők munkát vállalhatnak, - s így nem fenyegeti családjukat a szegénységbe csúszás veszélye - ott megnő a gyermekvállalási kedv, a születések száma. Nyugat európai uniós tapasztalatok szerint egy nő munkavállalása másik két álláslehetőséget generál. A családok stabilitását, a benne élő családtagok, szülők és gyermekek testi-lelki egészségét védi, ha sikerül összehangolni az anyaságot, a gyermekvállalást és a család egzisztenciális biztonságát, a nők gazdasági önállóságát segítő női munkavállalást. Közös érdek, hogy sikerüljön olyan kompromisszumos megoldást találni, ami jó az édesanyának, a családoknak, kisgyermekeknek, és amelynek segítségével ezt a sokféle – esetenként egymásnak ellentmondó, széttartó – érdeket össze lehetne hangolni.

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja