Ezek után miért is csodálkozunk azon, hogy az emberek azt hiszik, az asszonynak a konyhában a helye. Azt sajnálom az egészben, hogy gyerekként marhára nem érdekelt, hogy anya főz-e vagy sem, hiába tömték vele a fejem. Azonban megutáltam az oroszt. Azóta sem tanultam meg tisztességesen, amit értek, azt is a későbbi ismereteimnek, és nem a hatékony nyelvoktatásnak köszönhetem. Anyukám pedig soha nem főzött esténként.

A tankönyvekből tanult anyaszerep skizofrén módon nem passzol a valósághoz. Ennek egyik ékes bizonyítékának tekinthetjük a rendszerváltás környéki politikai megnyilvánulásokat. Vagyunk egy páran, akik emlékszünk azokra a politikusokra, akik határozottan meg is fogalmazták: az asszony helye a konyhában van. Azonban frázisaik süket fülekre találtak, az asszonyok már akkor is dolgoztak, főztek-mostak-takarítottak-gyerekeiket nevelték, éltek, ki-ki vérmérséklete szerint. Már anyáink sem találták álmaik netovábbjának, hogy életüket a gyerekvállalás miatt a továbbiakban csak a konyhában élhetik le. Ellenben megszaporodtak a kifőzdék és a takarítónők, megjelentek a bébiszitterek és a magántanárok. Hazudik az, aki azt mondja, hogy nem emlékszik a gyerekkorából még egy gyerekre sem, akihez járt takarítónő – és akkor azt nem irigyelte nagyon.

Gyerekkori emlékeinket már elfelejtettük, mert a ránk váró anya képet „szerencsénkre” az újságok, reklámok és fórumok aktívan festik: attól jó anya a jó anya, ha élén a lakás, friss ebéd gőzölög az asztalon. Ezen persze mindenki összekap, jönnek a jóanyák és a rosszanyák, a „bezzeg én már nyolc évesen komplett ebédet főztem magamnak”, meg a „gyerekeim mellettem állnak, és a nyolcfogásos ebédet hálától túlcsorduló szívvel eszik végig”, majd a „nevemet imába foglalják” – mert főzni csak anya tud.

Anyaságom első fél évében megpróbálkoztam a jó anyaság kritériumainak betartásával – ezt olvastam, hát, gondoltam, ha mindenkinek megy, nekem is menni fog. Amíg a gyerek aludt, főztem, mostam, vasaltam és takarítottam. Elméletben. A főzéssel csúsztam: ha végre kitaláltam, hogy mit főzzek, mindig hiányzott valami hozzávaló. Ilyenkor szerencsétlen alvó babámat kirángattam az ágyából, végigcibáltam a falun, a bolton. Arra értem haza, hogy a baba szopizott volna, de krumplit is kellett volna pucolni, és ott volt még a fürdőszoba, ahol már befújtam mindent tisztítószerrel.

Ez ment heteken át, azt sem tudtam hova kapjak, férjem esténként kapott egy ismeretlen, zilált feleséget. Akkor ő ajánlotta, hogy rendeljünk ebédet futártól, hétvégén meg főz ő. Addig tudok takarítani vagy vasalni vagy amit akarok. Örök hálám férjemnek és az ötletének, és magamnak, hogy őt választottam férjemnek… Azóta az evés-főzés-konyhai pepecselés kerek negyed órát vesz el az életemből. Ennyit még én is kibírok.

Már öt és fél éve vagyok itthon, s előreláthatóan ez még két és fél évig így marad. Az összesen NYOLC év! Ennyi idő alatt emberek megtanulnak írni, olvasni, sőt még azt is kitalálják, mik lesznek, ha nagyok lesznek. Őszintén megvallva nyolc évet viszont nem bírok ki azzal, hogy csak itthon főzök-mosok-takarítok. Kitaláltam magamnak, hogy mi leszek, ha nagy leszek, a házi cseléd mindennapi robotja helyett a felszabaduló időmben inkább dolgozom. Ez is legalább olyan hasznos, mint olyasmivel foglalkozni, amit nem szeretek, s amihez nem értek.

Nemcsak én, sokan vagyunk, akik a gyerek mellett inkább dolgozunk! Őszinték vagyunk magunkkal: mivel lánykorunkban tanultunk és dolgoztunk, ebédet a munkahelyi menzán és gyorséttermekben ettünk, nem tanultunk meg háztartást vezetni. Nem álltunk anyáink mellett a konyhában, mert anyáink is dolgoztak, hétvégén meg a nagymama főzött, mert nagymamáink szeretettel óvtak minket, gondoskodtak rólunk. Még mindig fel tudom sorolni azokat a koleszos huszonéveseket, akiknek anyukáik háromfogásos ebédeket főztek befőttes üvegbe csomagolva egy hétre előre. Szegény gyereknek legyen mit ennie… A mai napig ismerek olyan lányokat, akik hetente, kéthetente hordják haza anyukájuknak a mosnivalót, mert anyukájuk így gondoskodik róluk. Ők már valahol fontos emberek, hajtanak, güriznek, buliznak, utazgatnak, étterembe és moziba járnak, unalmas estéiken meg elfogyasztják, amit anyukájuk csomagolt a hétre. Ha kilenc hónap múlva potyogtat a gólya, akkor sem fognak hirtelen megtanulni főzni. Egy cégvezető sem tanul meg könyvelni, mert kereskedelemmel foglalkozik.

Sokan úgy gondolják, hogy a gyerek és a férj attól hálás, ha friss ebéd gőzölög az asztalon – a valóságban pedig bizony a férj azért sokkal hálásabb, ha nem EGYEDÜL az ő gondja, hogy miből gőzölögjön az a friss ebéd az asztalon. Hálásabb, ha besegítesz az anyagi biztonság megteremtésében, mintsem hogy egy ideálképek által megfestett jó anyává változz. Ne feledd, férjed nem egy házvezetőnőt vett feleségül, hanem egy aktív, kedves, humoros, a világ dolgaira nyitott nőt – neki kevés lesz a szakácsnő egy idő után.

Ha kíváncsi vagy, hogy barátnőimmel mi mivel foglalkozunk ahelyett, hogy a konyhával küzdenénk, klikk a fotóra!

Nyitókép: http://piqs.de/fotos/3764.html

betöltés...